in ,

Nem stadion – Új Tisza-híd épül Szolnokon

A megyeszékhelyen épülő átkelő munkálatainak előkészítésére 1 milliárd 670 millió forintot biztosított a kormány

Nemrég az M4-es Szolnoktól északra haladó új Tisza-hídjának kivitelezőjéről számoltunk be (a műtágyat a Duna Aszfalt Kft. építi meg), most pedig egy újabb Tisza-híd tervezéséről érkeztek hírek. Most a városon belül a Csáklya útnál kezdik meg egy új híd és a hozzá csatlakozó, Szandaszőlőst elkerülő út tervezését – derült ki a városban tartott sajtótájékoztatón. A híd és az elkerülő út megépítése mintegy 25-30 milliárd forintba kerül, és öt-hat éven belül készül el.

 

Már biztosították a forrásokat a projekt előkészítésére

A kormány az építkezés előkészítésére 1,67 milliárd forintot különített el az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül – mondta el a az eseményen Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. Emlékeztetett: jelentős útfejlesztési program zajlik országszerte mintegy 3200 milliárd forintból, ennek az összegnek mintegy 60 százalékát a magyar költségvetés biztosítja.

A szolnoki fejlesztéshez először elkészítik a megvalósíthatósági tervek és a környezeti hatástanulmányt. Ezzel együtt még szükség van az engedélyezési tervek előkészítésére valamint az építési engedélyeket is beszerzik. A tervezési közbeszerzési eljárás várhatóan az idei év harmadik negyedévében indul majd el.

 

A beruházás által érintett terület (infostart.hu)

 

Új elkerülő út is épül

  • a Csáklya utca – Mártírok útja szintbeni kereszteződéséből indul,
  • a Felső Szandai réten létesülő, új körforgalmú csomópontokon átvezetéssel csatlakozik a 4-es számú főúthoz
  • egy különszintű csomóponton keresztül.

A tervezési feladat része lesz a Szandaszőlős városrész elkerülését biztosító új, kétszer egy forgalmi sávú út megtervezése is.

(Szabó Ákos, magyarepitok.hu)

Újra magyar érem! – Krizsán Xénia országos csúccsal nyert ezüstérmet Franciaországban

Egy állampolgár véleménye: „Kálmán Olgára a kutyámat sem bíznám!”