Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Százhetvenezer új növénnyel szépül meg Kiskunfélegyháza városközpontja

0 megjegyzések 23 megtekintés

A „Félágyháza újjáépül” projekt keretében a Kész Zrt. kivitelezésében megújulnak a város nyitott terei, valamint a piac környéke, ami az egészséges, helyi termékek forgalmát kívánja gyarapítani.

 

Nyitott terekkel és korszerű infrastruktúrával újul meg a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyháza központja. A „Félágyháza újjáépül” projekt keretében sor kerül a belvárosi burkolat cseréjére, új növényzet betelepítésére, szökőkutak kiépítésére és a zöld infrastruktúra hálózat rekonstrukciójára. A zöld város program keretében elnyert összegből megújul a város főutcája, a Petőfi és Béke tér, a piac környéke, a tejcsarnok, valamint a Szent János tér környéke. A projekt 1,5 milliárd forintból jön létre a Kész Zrt. kivitelezésében – olvasható a közbeszerzési tájékoztatóból.

A város számos turisztikai szempontból is kiemelkedő értékkel rendelkezik, ugyanakkor jelenleg nincsenek olyan nyitott terek, melyeket egy korszerű, de mégis tradíciókat őrző településtől elvárnak az ide látogatók. A fejlesztés révén a város a turistákat is vonzó eseményeknek is színvonalas teret tud biztosítani.

A várost érintő fejlesztések területei

Megújuló terek és rengeteg új zöldfelület

A Széchenyi 2020 programból származó támogatási forrást a befektető, vagyis a város önkormányzata 40%-ban infrastrukturális fejlesztésekre fordítja. Ez egyrészt a szilárd burkolatok rekonstrukcióját, másrészt a csapadékvíz elvezetés rendszerének megújítását, a közvilágítás korszerűsítését, a terek használatához szükséges utcabútorok beszerzését és a kerékpártárolók kihelyezését jelenti.

A projekt során számos zöldfelülettel bővül a belváros. 170 000 növény kerül elültetésre és 18.000 m2 gyepfelületet hoznak létre, amikhez a megfelelő öntözőrendszer kiépítését is biztosítják. Emellett három új szökőkúttal is bővülnek a terek.

A munkálatok során sem áll le a közlekedés

A kivitelezési munkák során kiemelten kezelendő a munkavégzés megfelelő organizációja, mivel a belváros forgalmát a benne lévő szolgáltatások teljes hozzáférhetőségével együttesen a munkálatok teljes időtartama alatt biztosítani szükséges, különös tekintettel a területen átmenő 5-ös számú főúton történő zavartalan közlekedés biztosítására.

A pályázat keretében megtörténik a parkolási rend felülvizsgálata, összhangban a városközpont közlekedési kapcsolataival (autó, kerékpárforgalom). Ennek révén javul a közterületek, ezen belül a zöld felületek megközelítése, illetve a központi területeken szervezendő közösségi események, rendezvények is jobban elérhetők.

(magyarepitok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.