Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Magyarország erősödik! Katasztrófavédelmi eszközökre tett szert a Magyar Honvédség

0 megjegyzések 2 megtekintés

Több milliárd forintos katasztrófavédelmi fejlesztés valósul meg a Magyar Honvédségnél – közölte a Honvédelmi Minisztérium. Több eszközt már át is adtak, köztük nyerges vontatót, földgyalut és lánctalpas kotrógépet is. 

A projekt tervezetten 3,49 milliárd forint európai uniós támogatás mellett, 4,04 milliárd forint teljes költséggel valósul meg – tudatták. A program társfinanszírozója a magyar állam.

A fejlesztésnek köszönhetően a Magyar Honvédség olyan eszközöket szerez be, amelyeket a természeti katasztrófák elleni védekezésben, a károk felhasználásában lehet használni

– írták.

 

A Széchenyi 2020 Program keretében megvalósuló beruházás részeként a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis több mint harminc eszközt szerez be. Ezeket az ország bármely részén be lehet venni, elsősorban az árvízi védekezésben – derül ki a közleményből.

Az első néhány eszközt már át is adták, így több közúti nyerges vontató, földgyalu, útprofilozó gép, lánctalpas kotró gép már most bevethető katasztrófahelyzetben.

A többi eszköz beszerzésére közbeszerzési eljárást írtak ki, a projekt tervezetten 2023. február végéig befejeződik – olvasható a közleményben.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.