Támogatás
csütörtök, május 29, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Lázár János újabb nagyszabású hídépítést jelentett be

0 megjegyzések 22 megtekintés

2025-re készen lesznek az új algyői Tisza-híd tervei – jelentette be Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter. Lázár János emlékeztetett, tavaly döntöttek arról, hogy Algyőnél 2×2 sávra szélesítik Tisza-hidat. „Ma pedig már ott tartunk, hogy megvan a tervező, akinek az a feladata hogy a meglévő híd mellé egy új, 500 méter hosszú, 2X1 sávos szerkezetet és hozzá kapcsolódóan 1.2 km utat tervezzen 2025-ig” – írta a miniszter.

 

 

A  miniszter kifejtette, a híd szélesítésére azért van szükség, mivel a 47 sz. főút legnagyobb forgalmú szakasza Csongrád megye két legnépesebb városa – Hódmezővásárhely és Szeged – között van, ennek nagy része már 2×2 sávos, kivéve az algyői közúti Tisza-hidat.

A jelenleg 2×1 forgalmi sávon napi 15 000 jármű közlekedik

Az új híd része a 47-es teljes fejlesztésének, amely Szegedet és az ország legdinamikusabban fejlődő városát, Debrecent köti össze.

2029-re el is készülhet az új híd.

Mi az Építési és Közlekedési Minisztériumban azonban nem végzünk félmunkát, mivel előbb-utóbb szükség lesz a jelenlegi híd felújítására is, így most azt is megterveztetjük.

Előrelátás és pontos tervezés – ez a siker titka!

– zárta bejegyzését a miniszter.

 

Az utóbbi években számos jelentős hídépítési projekt indult el az országban. Orbán Viktor miniszterelnök nemrég adta át az elkészült Kalocsa–Paks Duna-hidat. Az átadón a kormányfő elmondta, hogy 2010 óta 19 hidat épített a kormány. A hídépítést pedig tovább folytatja a kormány, nemrég számoltunk be arról hogy zöldutat kapott a mohácsi Duna-híd építése is.

 

 

(Mandi)

 

 

 

 


 

 

 

Kedves Olvasóm!

Amennyiben lehetőséged engedi , segítsd portálunk fennmaradását, mert veszélyben van a mindenszo.hu további működése:

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

 

Köszönettel,

 

A mindenszo.hu szerkesztősége

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.