Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Július 1-től csökkent a SZOCHO – Az ellenzéki sajtó hallgat. A KATA és az ECHO-nál is adócsökkentések voltak

0 megjegyzések 1 megtekintés

Július 1-jétől 2 százalékponttal, a jelenlegi 19,5-ről 17,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke – derül ki a szociális hozzájárulási adó mértékének csökkentéséről és az ezzel összefüggő más törvények módosításáról szóló, a mai napon az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatból.

 

törvénycsomag a szociális hozzájárulási adóról szóló törvényben 17,5 százalékra mérsékli idén július 1-jei hatállyal a szocho mértékét. Ennek folyományaként módosítja a személyi jövedelemadóról szóló törvényt is. A szocho mértékének csökkentése miatt szükséges az összevont adóalap megállapításánál alkalmazott szabályok módosítása. E szerint, ha egy adott jövedelem után a magánszemély kötelezett a a szocho megfizetésére (feltételezve, hogy az költségként nem elszámolható, vagy azt nem térítik meg a számára), úgy neki a megállapított jövedelem 85 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni, a hatályos 84 százalék helyett. Ugyanezen szabály az adóelőleg megállapítására vonatkozó rendelkezések között is megjelenik.

Módosul az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvényis: a kifizető által fizetendő ekho mértéke is 17,5 százalékra csökken.

A szocho évközi csökkentésével összefüggésben módosítani kell a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvénybena kisadózók ellátási alapját is, tekintettel arra, hogy a tételes közterhen belül csökken a szochorész, így nő az egyéni járulékoknak megfelelő adórész, ezért az ellátások alapjaként is magasabb összeget kell figyelembe venni.

A főállású kisadózók e jogállásuk időtartama alatt biztosítottnak minősülnek, a Tbj.-benés a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényben meghatározott valamennyi ellátásra jogosultságot szerezhetnek. Az ellátások alapja havi 50 ezer forint kata fizetése esetén jelenleg 94 400 forint, magasabb összegű, havi 75 ezer forint kata fizetésekor pedig 158 400 forint. Ezek az összegek július 1-jétől 98 100, illetve 164 000 forintra emelkednek.

Az Országgyűlés már e hét szerdán – kivételes eljárásban – meg is tárgyalja a törvényjavaslatot, és szavaznak is róla a képviselők.

(adozona.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.