in ,

Nem stadion – Hét helyszínen születik szabadidőpark Budapesten

A fejlesztés keretében többek közt sportpályákat és futóköröket alakítanak ki, valamint pihenő- és közösségi terek is létesülnek

Mintegy 2,1 milliárd forintból hét helyszínen megújulnak a főváros zöldterületei, illetve játszóterei, amelyek többek között sport- és rekreációs funkciókkal bővülnek – közölte a Főkert Zrt. A munkálatok augusztus elején kezdődtek meg, a tervek szerint szeptember közepétől vehetik birtokba az első felújított parkokat a látogatók.

A fejlesztés célja, hogy a Budapesten élők megújult környezetben és aktívabban tölthessék el szabadidejüket. A „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” programsorozat keretében az alábbi helyszíneken alakítanak ki családi szabadidőparkokat:

  • a Tabánban az I. kerületben,
  • az óbudai Hajógyári-szigeten,
  • a János Pál pápa téren a VIII. kerületben,
  • a Függetlenségi parkban a XI. kerületben,
  • az Egyetemisták parkjában,
  • a gazdagréti Kaptató sétányon,
  • valamint Csepelen a Csillagtelepen.

A parkokban kültéri helyet kapnak a különféle edzőeszközök és játékok, továbbá sportpályákat és futóköröket alakítanak ki, valamint pihenő- és közösségi terek létesülnek. A fejlesztés részeként kiépítik a közvilágítást és az információs rendszereket, utcabútorokat és ivókutakat helyeznek el, illetve wifivel és UV-sugárzásmérővel is felszerelik a helyszíneket.

A projekt keretében több 10 ezer fát, cserjét és dísznövényt ültetnek, valamint gondoskodnak az út- és járdafelületek megújításáról is.

(magyarepitok.hu, Almási Krisztina)

Több millió internetező látta már ezt a Trump remixet – Videó

Rendben van az egészségügy! Világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot kapott két kisgyerek a Debreceni Egyetemen