in ,

Nem stadion – Hatalmas virágoskerttel születik újjá a füzéri vár

A fejlesztés keretében létrehoznak többek közt egy papírmerítő műhelyet, gyümölcsaszaló és gyógynövényszárító helyiségeket is

A fejlesztés keretében létrehoznak többek közt egy papírmerítő műhelyet, gyümölcsaszaló és gyógynövényszárító helyiségeket is, valamint egy szökőkutat is kap az újonnan kiépülő virágoskert.

 

 

Hamarosan megkezdődhet a füzéri vár felújításának második üteme, melynek munkálataihoz már keresik a kivitelezőt – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból. A Füzér REG-ÉLŐ Vár elnevezésű projekt keretében megvalósul a vár teljes műemléki rekonstrukciójának kivitelezése. A fejlesztés első üteme után fellendült a vár látogatottsága, és a második ciklusban szintén számos újítást hirdettek meg a tavalyi évben.

Kiállítótér és 500 négyzetméteres virágoskert épül

A beruházás keretében megújítják az ún. Deák-házat és gazdasági épületeket, statikailag megerősítik a várfalakat, valamint közel 500 négyzetméteres virágoskertet alakítanak ki.

A Deák-házban a földszinten kiállítóteret, papírmerítő műhelyet, árnyékszéket, illetve Sütőházat és Ecetesházat hoznak létre, az emeleten pedig megvalósítják az úgynevezett Kapitány házát, 2 darab árnyékszéket, közlekedőket és 3 darab darabontházat. A tetőtérben 162 m2-en többek közt női és férfi személyzeti öltöző-pihenőt, mosdót, teakonyhát, gyümölcsaszaló-gyógynövényszárító helyiségeket alakítanak ki.

A virágoskertben szökőkutat és loggiát, a várudvaron pedig víz-, szennyvíz-, távfűtési vezetékeket, valamint elektromos és optikai kábeleket építenek ki. A beruházás keretében opcionálisan megépülhet a Rimay-ház és Pápai-ház, valamint a virágkert feletti torony.

A füzéri vár a középkorban épült, és Füzér község felett tornyosul 170 méter magasan. A feltételezések szerint az Aba nemzetség építtette az Árpád-korban, különlegessége, hogy egyike lehet az első magyarországi főúri kőváraknak.

(forrás:magyarepitok.hu)

Kibújt a szög a zsákból – Itt az újabb bizonyíték: együtt tüntet a magyar ellenzék a kócos Sargentinivel

Rendkívüli bejelentés: Orbán Viktor tartja a csütörtöki Kormányinfót!