Támogatás
vasárnap, április 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion – Elkezdte a földutak felszámolását a HE-DO Gyöngyösön

0 megjegyzések 9 megtekintés

Elkezdődött a Harmadosztály elnevezésű városrész öt utcájának felújítása – derül ki a gyongyos.hucikkéből. A beruházás az önkormányzat 300 millió forintos fejlesztési csomagjának részeként 32 millió forintból a HE-DO Kft., az Invent-Bau Kft., a Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Andezit Mély és- Magasépítő Kft., valamint a Sándoraszfalt Útépítő Kft. konzorciumának kivitelezésében valósul meg.

Szilárd burkolattal látják el a Harmadosztály elnevezésű városrész öt utcáját összesen mintegy 3000 négyzetméteren.

 

A projektben szereplő utcák:

  • a Késmárki utca,
  • az Erdélyi tér déli ága,
  • a Lőcsei utca,
  • a Gyergyói utca,
  • valamint a Csíki utca, ahol leaszfaltozzák a korábban kavicsos földutakat.

Akadálytalan lesz a közlekedés

A település polgármestere Hiesz György így nyilatkozott: Ezen a városrészen eddig egyáltalán nem volt szilárd burkolatú út, esőben nyakig sárosan jártak gyerekek.

A polgármester egy hatodik utca esetleges felújítását is megemlítette: az Iglói utca nem szerepelt a felújításra szánt utcák között, így most azon dolgozunk, hogy ezt a fontos beközlekedő utat is aszfalttal tudjuk ellátni, azokban a kis utcákban pedig, amelyek most kimaradtak a beruházásból, zúzalékkal, mart aszfalttal próbáljuk enyhíteni a közlekedési nehézségeket – fogalmazott a városvezető.

A fejlesztési csomagban egyebek mellett a mátrafüredi Üdülősor utca felújítása, a délkeleti városrész csapadékvíz-elvezetési rendszerének, valamint a zsellérközös területek rehabilitációjának folytatása és a Dél-kálváriaparti lakótelep útépítése valósul meg várhatóan még idén.

(Gyöngyösi Klaudia, magyarepitok.hu

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.