Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

NEM STADION – Békés megyében 26 útszakaszt újítanak fel

0 megjegyzések 6 megtekintés

Békés megyében 55 kilométeren csaknem hétmilliárd forint hazai és európai uniós forrásból 26 útszakaszt újítanak fel idén – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója sajtótájékoztatón pénteken Békéscsabán.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Virág Mihály elmondta, a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből, 3,54 milliárd forint értékben 13 útszakasz, összesen csaknem 25 kilométer hosszon újul meg.

A munka hét szakaszon már elkezdődött és őszre be is fejeződik, egy kivételével. Sarkad belterületén egy új körforgalmat alakítanak ki 400 millió forintból, ez az egy építés engedélyköteles, jelenleg a vízjogi létesítési engedély beszerzése zajlik, itt elképzelhető, hogy a kivitelezés befejezése átcsúszik a jövő év elejére – tette hozzá.

A felújítás érinti egyebek mellett a Szeghalom-Vésztő, a Kétegyháza-Medgyesegyháza, a Battonya-Mezőhegyes, Nagygyanté-Sarkadkeresztúr közti négyszámjegyű út egy-egy szakaszát, valamint a köznyelvben dinnyés útként ismert 4429-es utat.

Hazai forrásból 13 szakaszon, csaknem 30 kilométer hosszon zajlanak útfelújítások, erre összesen 3,4 milliárd forintot fordítanak. Hét helyszínen itt is megkezdődött a munka, a kivitelezés ez év végéig mindenhol megvalósul.

Hazai forrásból valósul meg egyebek mellett a 44-es út gyulai elkerülő szakaszának, valamint a csanádapácai, muronyi, örménykúti, kétsopronyi vagy a békésszentandrási négy- és ötszámjegyű utak felújítása  – ismertette a megyei igazgató.

Virág Mihály közölte, hogy az útfelújításokat valamennyi szakaszon a közbeszerzések két nyertes kivitelezője, a Duna Aszfalt Kft. – Hódút Kft. konzorciuma, illetve a Swietelsky Magyarország Kft. végzi.

Az MTI kérdésére válaszolva Virág Mihály elmondta, a Magyar Közút saját eszközökkel, saját emberekkel is végez útfelújítást. Korábban Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, a Dévaványa-Körösladány közti úton a közút saját forrásból felújít egy körülbelül 8 kilométeres szakaszt, továbbá a csabacsűdi főutca 1,5 kilométeres szakaszát.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Top támogatásával országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indítja el. Idén országszerte mintegy 1200 kilométeren újulnak meg utak.

(MTI)

(forrás:demokrata.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.