Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

Nem stadion! – Átadták az új betegfelvételi központot a Dél-Pesti Kórházban

0 megjegyzések 114 megtekintés

A betegfelvételi és betegirányítási feladatokat ellátó központ helyiségeiben az év minden napján 24 órában folyik a munka és naponta mintegy ezer beteg kórházi felvétele történik innen. Ezért is jó hír a környékbeli kerületekben élőknek, hogy október 4-étől korszerűsített és bővített Betegfelvételi Központ fogadja a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet épületébe érkezőket.

 

Az október 4-én megtartott átadó ünnepségen jelen volt Szűcs Lajos országgyűlési képviselő, valamint megjelentek a kórház környezetében lévő kerületek vezetői, közöttük, Szabados Ákos Pesterzsébet polgármestere, Geiger Ferenc Soroksár polgármestere, Juhász Lajosné Pesterzsébet alpolgármestere, Lévai István Zoltán Pestszentlőrinc-Pestszentimre általános alpolgármestere, akik az eseményt követően többek között azzal tesztelték a rendszer működését, hogy lekérték az első sorszámokat.

A bővítés és korszerűsítés során megvalósult fejlesztések révén a Betegfelvételi Központ ma már több irányból közelíthető meg. Szétválasztották a fekvő- és a járóbetegek felvételét. Sok esetben egyszerre 100 beteg is várakozik felvételre, s a most kialakított helyiségben az ambuláns vizsgálatra érkező betegeket három felvételi ablaknál is fogadni tudják. Két ponton a fekvőbeteg ellátó osztály beutaltjait regisztrálják, valamint a mentővel érkezők felvételét is elkülönülten kezelik, így a sürgős esetekben érkezők és a mentősök várakozási idejét is csökkenteni képesek.

Ugyancsak javult a szolgáltatás két érintőképernyős beteghívó készülék szolgálatba állításával és két LCD sorszámkijelző elhelyezésével, amivel a várakozási időt csökkentették. A betegelégedettség növelése érdekében a helyiségben hangosbemondó készüléket helyeztek el, amivel a betegirányítás hatékonyságát növelték.

Az eredeti betegfelvételi helyiséget is felújították és növelték a várakozók részére elhelyezett padok számát. A várakozó helyiségekben Korszerű LED-es világításra álltak át, és a várakozók komfortérzetének növelésére hűtő-fűtő klímákat szereltek fel. A gyorsabb és biztonságosabb munkavégzés érdekében új, nagyobb teljesítményű számítógépeket állítottak rendszerbe, s mindennek köszönhetően a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház a Betegfelvételi Központjába érkezőket korszerű, megújult környezetben várja.

bp18.hu, B.Z.

(forrás:ballator18ker.blogstar.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.