2018-ban több pénz, még több kórházfejlesztés és újabb béremelés lesz az egészségügyben
Idén az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.
Kifejtette: folytatódik Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztése,
összesen 25 kórházban, illetve 7 önálló szakrendelőben lesz fejlesztés. 2018-ban a Közép-Magyarországi régióban 30 milliárdot költenek kórházfejlesztésre, folytatódik az orvosi eszközök beszerzése, a mentőautók lecserélése és a béremelés.
Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás szerint
A mentők bére is nő, januártól további 10 százalékkal – mondta.
2010 után a rendszerváltás óta a legnagyobb, több mint 500 milliárdos fejlesztést hajtottunk végre az egészségügyben: országszerte épültek, illetve újultak meg a kórházak, rendelők – hangsúlyozta. A legnagyobb volumenű fejlesztések a konvergencia régiókban – Budapesten és Pest megyén kívül – zajlottak. Így ma már a vidéki kórházak jelentős részében 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a betegek. A főváros fekvőbeteg-ellátó intézményhálózata azonban jelentős lemaradásban van.
Az államtitkár jelezte:
A fővárosi intézményhálózat több mint 4 millió embert lát el, a budapesti és Pest megyei emberek is 21. századi minőséget érdemelnek. Ezért – a nemzetgazdaság pozitív eredményeinek köszönhetően – a kormány úgy döntött, hogy az ország legnagyobb népességű területén koncentráltan történjen fejlesztés, amely kiterjed az infrastruktúra és az eszközállomány megújítására.
A budapesti egészségügyi rendszer átalakítása során
amelyek lehetőség szerint egy telephelyen működnek az év minden napján, minden szakmában. A fejlesztés lehetővé teszi a betegbiztonság és a betegelégedettség növelését, a fővárosi egészségügyi szakellátásokat igénybe vevő lakosság komplex ellátási színvonalának emelését és az azokhoz való hozzáférés megkönnyítését, valamint kiemelt szempont a sürgősségi esetek hatékonyabb ellátása is.
Elmondta: Budapest legnagyobb kórházfejlesztési programja indult el 2017-ben, és a következő 8-10 évben a kormány várhatóan mintegy 700 milliárdos fejlesztést hajt végre a fővárost és az agglomerációt is kiszolgáló kórházakban.
A budapesti és Pest megyei fekvőbetegellátás orvostechnológiai fejlesztésére 21,7 milliárd forint felhasználásáról döntött a kormány, 18,3 milliárd forint pedig az építészeti tervezést szolgálja. A járóbeteg-ellátás fejlesztésére 42,5 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány 16 intézmény számára. Az idei költségvetésben 30 milliárd forint áll rendelkezésre az Egészséges Budapest Programra.
Az államtitkár szerint a rideg beton és az orvostechnológia – legyen az bármilyen modern – mit sem ér az egészségügyi dolgozók embersége, reményt adó gondoskodása, a betegekkel való törődése nélkül. Ezért a kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók körülményeinek javítására: 2010 óta több körben béremeléseket hajtott végre. 2012 és 2013 után 2016-ban egy újabb
Az egészségügyi szakdolgozók négy lépcsős béremelése során 2016 szeptemberétől átlagosan 26,5, majd 2017 novemberétől 12 százalékos béremelést kaptak. 2018-ban és 2019-ben pedig újabb 8-8 százalékos emelésre számíthatnak a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint. A szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek 107, illetve 100 ezer forintos alapbéremelést kaptak 2016-ban és 2017-ben, a rezidensek pedig 50 ezer forintos emelésben részesültek. Alapbéremelés történt, a különböző pótlékok tovább emelik a kereseteket – tette hozzá.
Jelezte:
2011-ben elindították a Rezidens Támogatási Programot, mely most 6 ösztöndíj-típust tartalmaz, és szakterülettől függően nettó 100, 150, illetve 200 ezer forint többletjövedelmet biztosít. Az elmúlt években több mint négyezren részesültek rezidens ösztöndíjban.
A Michalicza-ösztöndíj keretében támogatják a felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolókat és mentőtiszteket a mesterfokozat megszerzésében, elősegítve ezzel a magasan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, egyetemi végzettségű ápolók biztosítását, motiválva őket a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre – folytatta. Az ösztöndíj mértéke a képzés első félévében 640 ezer forint, a második félévétől kezdve pedig 320 és 640 ezer forint közötti összeg lehet. 111-en feleltek meg a pályázati feltételeknek.
Az „Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas programban” várhatóan 3200 tanuló, mentori támogatás mellett részesülhet ösztöndíjban. A támogatás mértéke havonta nettó 40 ezer forint. A pályázatok beadására 2018. január 15-ig van lehetőség – tette hozzá.
Az egészségügyi dolgozók munkája nélkülözhetetlen, hiszen ők azok, akik a betegágyak mellett visszaadhatják az egészséget, a gyógyulás reményét és törődnek az elesett, beteg emberekkel. Éppen ezért
A negatív hangok ellenére növekvő források mellett komoly fejlesztések, béremelések és plusz források érkeztek és érkeznek az ágazatba – mondta az államtitkár.
(MTI)
(forrás:www.kormany.hu)