Támogatás
szerda, április 30, 2025
Támogatás
Támogatás

Napi abszurd: akár még meg is emelhetik a börtönben ülő dagadt óbudai polgármester fizetését

0 megjegyzések 226 megtekintés

Megemelné az óbudai önkormányzat csütörtöki ülésén a baloldali többségű képviselő-testület a börtönben ülő Kiss László fizetését. Óbuda Gyurcsány-párti polgármesterének béremeléséről a hírek szerint a képviselők zárt ajtók mögött döntenek – írta a Híradó.hu. Erre utal a Kutyapárt (MKKP) posztja is. A Kutyapárt bejegyzésében hozzáteszi, hogy a korrupciós ügye miatt méltatlan az illetményére és a hivatalára is, és sokat elmond, hogy már annyira kínos a DK-nak ez az egész ügy, hogy a polgármester a börtönből rendeli el a zárt ülést.

Kiss László még augusztus 14-én került előzetes letartóztatásba, mégpedig korrupciós és vesztegetési ügyek gyanúja miatt. A Fővárosi Törvényszék tartva a bűnismétléstől és a bizonyítás megnehezítésétől, jövő hét csütörtökig mindenképpen rácsok mögött tartja Óbuda baloldali polgármesterét.

Kiss László a rácsok mögött nemcsak városvezetői posztjához, de a fizetéséhez is ragaszkodik, s annak ellenére felveszi a kötelező költségtérítéssel együtt havi közel hárommillió forintos bérét, hogy a börtönből nyilvánvalóan semmit sem tud intézni.

Így véli Puskás Péter, a városrész képviselő-testületének kormánypárti frakcióvezetője is, aki azt mondta, hogy Óbuda megbénult, tavaly nyár óta senki sem vezeti a kerületet: „Mindez a baloldali többség bűne, amit Óbuda és Békásmegyer lakosai ellen tavaly augusztus óta folytatólagosan követnek el. A kerületi Fidesz természetesen Sára Botond főispán véleményét osztja. Szerintünk nem jár pénz a börtönben ülő Kiss Lászlónak.”

 

Az MTI-nek küldött közleményében a baloldali többségű testület kiállt amellett, hogy Kiss László a börtönben is jogszerűen kapja a pénzét, hiszen ott „munkát végez: előterjesztéseket ír, összehívja a testületi ülést, polgármesteri utasítást ad ki jogszerűen, hivatalos úton, az önkormányzat döntéseiért pedig jelenleg is felelősséggel tartozik. 

Munkavégzése és felelősségvállalása miatt tehát jogszerűen kapja a fizetését”.

A baloldali többségű önkormányzat mindezek után Sára Botond főispán törvényességi felhívását politikai támadásnak tartja.

Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.