Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

Nagykorú K. Jenőbá’ teljesen összeomlott: „Ha minden így marad akkor végképp elszáll az esély”

a
0 komment 3 megtekintés

Drámai hangú levelet írt Kaltenbach Jenőbá’. Nem, még mindig nem ment nyugdíjba, helyette teljesen össze van omolva.

 

Sürgősen cselekedni kell.
Kezdi megrendítő, drámai levelét Jenő.
Majd így folytatja Jenci:
Nagyon szeretném megérni a Fidesz éra végét, azt, hogy ez a sokat tévelygett ország végre kikössön a nyugati parton, egy legyen a prosperáló liberális demokráciák közül.
És ha ez még nem volna elég, Jenő rátesz még egy lapáttal:

A mai helyzet minden szempontból siralmas. A demokrácia, a jogállam romokban hever és a gazdasági versenyben lassan, a velünk együtt rajtolt összes „újdemokrácia” megelőz bennünket.

Sürgősen cselekedni kell.

 

És most figyeljenek:

Amikor az ellenzék pártjai végre megértették, hogy az ország, a nép érdekében össze kell fogniuk, hogy vére elzavarhassák az Orbán rezsimet oda ahová való, felcsillant a remény.

 

 

Majd jön pár sor teljesen lényegtelen zagyvaság, és a végén ismét drámai hangnemre vált:

 

Ezzel az ellenzéki összefogás súlyos sebet kapott, az elbizonytalanodás, a konfliktus potenciál növekedése kézzel fogható. Ez egy objektív helyzet, kár ezt szubjektív tényezőkkel, elfogultságokkal magyarázni akarni.

Hogyan tovább? Fogalmam sincs, de gyorsan, okosan kellene cselekedni, felelőtlen nyilatkozgatás helyett, a konfliktust feloldani, nincs sok idő. Össze kell ülni és kitalálni a modus vivendit.

Ha minden így marad akkor végképp elszáll az esély.”

 

 

Nem tudjuk mikor írta eme sorokat K. Jenő nagykorú, gondolni sem merünk arra, hogy illuminált, esetleg valami teljesen másnak köszönhetően került ebbe a katatón állapotba. Mi mindenesetre adunk pár tanácsot Jenőbá’ ápolójának, ha neadj’ Isten még egyszer ilyen állapotba kerül, mert nagyon aggódunk érte: 

A katatónia viselkedésbeli, érzelmi és motoros szimptómákból álló pszichomotoros tünetegyüttes, szindróma. Katatón tünetek felléphetnek skizofrénia, depresszió, anyagcserezavarok és neurológiai betegségek mellett.

A katatónia kezelése viszonylag nehéz, mivel elsősorban a pszichés tünetek nem minden esetben szüntethetők meg teljesen. Gyakran nem lehet a teljes gyógyulást elérni. Ha epilepsziás rohamok lépnek fel, nagyon fontos azok megfelelő kezelése. Bizonyos esetben a páciens élettartama a katatónia következtében rövidülhet.

Sok sikert kívánunk a nővéreknek.

mindenszo.hu

Add tovább!

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.