Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Nagy magyar „mélyszegénység”: egy év alatt 25%-al nőtt az új autók vásárlása Magyarországon!!

0 megjegyzések 1 megtekintés
Novemberben 14 215 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 25 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez egyben azt is jelentette, hogy az év első tizenegy hónapjában 141 769 új gépkocsit adtak el, ami 11,7 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse adatai alapján.

Az MGE közölte azt is, hogy a személyautóknál az első tizenegy havi értékesítési számok némileg elmaradnak növekedési várakozásaiktól, ezért az év végére várt értékesítési volument 155 ezerre módosították a korábbi 160 ezerről.

Az egyesület kiemelte, hogy a múlt havi növekedésben a kormány nagycsaládosokat támogató programja is szerepet játszott: november végéig több mint 17 ezer igénylés érkezett, ami jelentősen meghaladja a várakozásokat. Az MGE beszámolójában hozzátette, az autókat részben a következő évben szállítják le a gyártók. Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, a bejelentése után 5 hónappal július elsején életbe lépett a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program.

(portfolio.hu nyomán)

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.