in , ,

Nagy-Britannia összeomlott: késelés 14 percenként

Magyar szemmel felfoghatatlan, de 14 percenként megkéselnek valakit Nagy-Britanniában

Magyar szemmel felfoghatatlan, de 14 percenként megkéselnek valakit Nagy-Britanniában. Elemzők, bűnügyi szakértők és újságírók véleménye szerint a londoni bűnözés legfőbb oka a féktelen migráció, az erőszakot elkövetők hátterének az eltussolása, illetve a nyilvánosság teljes megtévesztése. London, illetve Nagy-Britannia nagyvárosai egyre inkább az erőszak szimbólumaivá váltak.

 

„Londonban járványszerűen terjed az erőszak” – idézte korábban a BBC Leroy Logan volt londoni rendőrfőparancsnokot. Az elmúlt évszázadban most először fordult elő, hogy Londonban egy nap alatt több embert öltek meg, mint New Yorkban. Miközben Trump egyértelműen kimondja, hogy az amerikai bűnözés legfőbb oka a migráció, addig a londoni vezetés a liberális médiával karöltve tagadja a tényeket, és szociológiai magyarázatokkal leplezik a nyilvánvalót.

Amióta bárki bejöhet Európába, a kontinens egyes, főleg nyugati nagyvárosainak a közbiztonsága inkább hasonlít egy harmadik világbeli nyomortelepére, mint egy nagymúltú, fejlett kultúrájú városéra. Vélemények szerint Európa felelőtlen vezetői középkori szintre vetették vissza a kontinenst.

A The Telegraph konzervatív lap egy korábbi elemzése szerint az Egyesült Királyságban 13 százalékkal nőtt a bűnözés aránya. A növekvő bűnözési rátán az sem segít, hogy London egyes, migránsok uralta részein már gyakorlatilag megszűnt a nyugati civilizációs törvénykezés, és ítéleteket az iszlám jogrend szerint hoznak.

Az utcai késelések mindennaposak, London polgárai bandaháborúk kereszttüzében élik mindennapjaikat. Időközben az is kiderült, hogy a londoni késes támadások elkövetőinek a fele fiatalkorú, sőt nyolc százaléka fiatalabb, mint tízéves.

A migránsbandák főleg kábítószer-kereskedelemmel és gyermekprostitúcióval foglalkoznak, az idei év elején egy kilencfős muszlim bűnöző-migránsbandát ítéltek el Bradfordban összesen 130 évre 22 különféle bűncselekményért. Az egyik legfőbb vád velük szemben az volt, hogy gyermekprostitúciós hálózatot üzemeltettek.

A helyzeten természetesen az sem segít, hogy 2019 elejéig legalább négyszáz ember tért haza az Iszlám Államból az Egyesült Királyságba. Az ő megfigyelésükre ötmillió fontot költ a brit állam, de ez csupán 23 ember követésére elég. A többiek értelemszerűen teljesen szabadon járhatnak-kelhetnek Nagy-Britanniában. Volt egy olyan család, amelyik azt nyilatkozta, hogy szíriai nyaralásuk során véletlenül csatlakoztak az Iszlám Államhoz.

Miközben zajlik a muzulmánok kulturális, politikai és gazdasági térhódítása, addig 2019 februárjában a londoni rendőrség letartóztatott egy 64 éves keresztény prédikátort, mert szerintük a keresztény hittérítés iszlamofób cselekedet. A rendőrök és a liberális média rasszizmussal vádolta meg a papot.

A liberális politikai korrektség pedig már olyan méreteket öltött a szigetországban, hogy az egyik legnagyobb konzervatív brit lapnak el kellett távolítani a honlapjáról egy cikket, amelyben a 300 ezer bevándorló által lakott Saint Denisben uralkodó elképesztő bűnügyi állapotokról írtak. A cikket a migránshátterű Marwan Muhammad francia politikai aktivista iszlamofóbnak tartotta, ezért írt levelet a szerkesztőségnek.

A számokból az is kiderül, hogy négynaponta öltek meg késsel egy embert az említett időszakban, 9030 alkalommal pedig legalább megszúrtak valakit. A késelések kétharmadát 25 éven aluliak követik el. Az összes bűntény háromnegyedét feketék és más kisebbséghez tartozók követték el, és az áldozatok több mint fele is ebbe a csoportba tartozik.

Egyre több szakértő és politikus fogalmaz úgy, hogy Londonban a közbiztonság azóta katasztrofális, amióta a pakisztáni származású, munkáspárti Sadiq Khan a főváros polgármestere, aki a vélemények szerint nem hajlandó fellépni a migrációs hátterű bűnözőkkel szemben.

Az írás eredetileg a Tűzfalcsoport blogján jelent meg.
(demokrata.hu)

Fagylaltozni ment Orbán Viktor – A csákvári Csuta cukrászdában járt Orbán Viktor miniszterelnök

Antidepresszánsok, pánikroham, fertőzés – összeszedtük, mit mond a szakvélemény Merkel remegéséről