in

Nagy a baj! – Bajban a Momentum elnöke: az ügyészség megindította a nyomozást a rendőröket dobáló Fekete-Győr András ügyében

Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Fekete-Győr András ügyében

Hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Fekete-Győr András ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Momentum-vezért azért jelentették fel, mert egy december közepén megtartott tüntetésen füstgránátot dobott a rendőrökre. A feljelentés előbb a BRFK-ra, majd az ügyészségre került, amely az eljárás megindítása mellett döntött. 

 

Ahogy arról kedden beszámoltunk, Fekete-Győr azon a tüntetésen dobta a rendőrök közé a füstgránátot, amelyen egyébként is elszabadultak az indulatok. A túlóratörvény elfogadása miatt a baloldali pártok felhívására néhány ezren tavaly december 12-én és 13-án este az utcára mentek, hidakat szerettek volna foglalni, a Fidesz-székházat megtámadni; végül a Kossuth téren az Ország Karácsonyfáján álltak bosszút. A tüntetők “Pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok”,“Rabszolgák”“Rohadt geci rendőrök” mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak. A BRFK későbbi tájékoztatása szerint 51 főt állítottak elő, 13-at közülük őrizetbe vettek.

Az összecsapásokban 14 rendőr megsérült, 8 rendőrautót pedig megrongáltak a tüntetők.  Úgy tudjuk, több külföldi állampolgár is volt az őrizetbe vettek között. Rendőri forrásaink szerint a felhergelt tömeget valakik felpiszkálták belülről, ezt az uszító magot pedig egy nagy akarategységben, koncentráltan, komoly fizikai erőkifejtéssel fellépő csoport alkotta. Miattuk kellett végül bevetni a könnygázszóró palackokat is, majd a megújuló támadás miatt később még egyszer. Noha ezzel kapcsolatban nincs közelebbi információ, feltételezhető, hogy az őrizetbe vett külföldieknek is van közük ehhez a csoporthoz.

Nyomoznak a Momentum-elnök ügyében

A tüntetésen előállították Donáth Annát, a Momentum alelnökét is, aki a gyanú szerint éppen egy füstgránátot készült elhajítani. Később a párt elnöke, Fekete-Győr András a hvg.hu-nak elismerte, ő maga meg is dobta füstgránáttal a rendőröket. A Momentum elnöke szerint senkit nem bánt a füstgránát, de düh van az emberekben, ezt valahol ki kell mutatni. Hozzátette: a rendőröket nem akarják bántani, de 2006 óta nem látott ennyi embert ilyen felfokozott állapotban. Tényi István ezután fordult a hatóságokhoz és garázdaság gyanúja miatt tett feljelentést. Tényit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)  – portálunk által megismert – határozatában arról tájékoztatta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) van a feljelentése, amely egy újabb határozatban már azt közölte Tényivel, hogy hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt elrendelték a nyomozást, amit rögtön egyesítettek is egy másik, szintén ugyanabban a tárgykörben elrendelt büntetőüggyel.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

(forrás: Pámer Dávid, pestisracok.hu)

Miközben álszent módon zajonganak a karmelita menza árai miatt, Gyurcsány és a DK-s képviselők rendszeresen sorban állnak a parlamenti menza 780 forintos menüjéért

Pofon balról, balra – Kóka: Ócska demagógia, a Gundel évtizedek óta különböző kormányok, közintézmények beszállítója