in ,

Na végre! Civilek feljelentették Niedermüllert!

Niedermüller szavai miatt feljelentést tesz a CÖF-CÖKA

A JOGVÉDŐ SZERVEZETEK NEM ÍTÉLTÉK EL A DK-S POLITIKUS MEGNYILVÁNULÁSÁT.
Sem a Magyar Helsinki Bizottság, sem a Társaság a Szabadságjogokért nem lép fel Niedermüller Péter botrányos szavai ellen. Előbbi szerint bár elfogadhatatlan a DK alelnökének mondata, az „nem éri el a zaklatás vagy gyűlöletbeszéd szintjét a jelenlegi hazai társadalmi és politikai kontextusban”. Utóbbi szerint pedig rendszerszintű jogsértésnek „a nők, a romák, a szexuális kisebbségek, a nem fehér bőrű bevándorlók és más sérülékeny csoportok” esnek áldozatul, így az ellenük elkövetett diszkrimináció vagy rasszista bűncselekmények esetén lépnek fel. A CÖF-CÖKA viszont feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak, illetve közösség elleni uszítás bűncselekmények elkövetése alapos gyanújával.

A Fidelitas elnöke tegnap személyesen kért állásfoglalást a Magyar Helsinki Bizottságtól Niedermüller Péter, a DK alelnöke, Erzsébetváros polgármestere azon kijelentéséről, amelyben „rettenetes képződménynek” nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfia­kat és nőket.

Illés Boglárka a Magyar Helsinki Bizottság budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: fehér, heteroszexuális magyar nőként sértve érzi magát Niedermüller kijelentése miatt.

– Mélységesen felháborító, hogy az olyan jogvédő szervezetek, mint a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), amelyek máskor hallatják a hangjukat, az erzsébetvárosi polgármester keresztényellenes, gyűlöletkeltő, nyíltan uszító kijelentésével kapcsolatban nem mondanak semmit – fogalmazott Illés Boglárka.

A Magyar Nemzet megkeresésére, bár a Magyar Helsinki Bizottság azt hangoztatta, hogy „elítéli a gyűlöletkeltést és segíti a hátrányos megkülönböztetés áldozatait”, egyúttal közölte: „Ne keverjük össze, ki az áldozat, ki a támadó, zaklató, gyűlöletkeltő. Ne tévesszünk arányt sem: ne csináljunk a bolhából elefántot és az elefántból bolhát. Bayer Zsolt évek óta rendszeresen gyűlöletet szít kisebbségi csoportokkal szemben. Ezzel szemben Niedermüller Péter elfogadhatatlan mondata nem éri el a zaklatás vagy gyűlöletbeszéd szintjét a jelenlegi hazai társadalmi és politikai kontextusban.”

Noha a szervezet szerint „nagy nyilvánosság előtt egy közszereplőnek meg kell válogatnia a szavait, ha bármelyik társadalmi csoportról beszél, legyen az többségi vagy kisebbségi”, úgy fogalmaztak, hogy ők a gyűlölet-bűncselekmények és a hátrányos megkülönböztetés „valódi áldozatainak” nyújtanak ingyenes segítséget. „Mi rájuk figyelünk, nem az ártalmas, gátlástalan, szemforgató politikai cirkuszra. Semmi más, a civil jogvédelem a mi hivatásunk” – közölte a szervezet.

A TASZ-tól pedig azt a választ kaptuk: „A fehér, keresztény, heteroszexuá­lis férfiakat a magyar állam nemhogy nem fenyegeti, hanem mindenki máshoz képest jobban védi. A mindennapi munkánk során tapasztaljuk, hogy a rendszerszintű rasszizmusnak, kirekesztésnek, diszkriminációnak Magyarországon nem a fehér bőrű heterosze­xuális férfiak az áldozatai, hanem a nők, a romák, a szexuális kisebbségek, a nem fehér bőrű bevándorlók és más sérülékeny csoportok. Mivel a rendszerszintű jogsértésekkel szemben ezek a hátrányos helyzetű csoportok szorulnak védelemre, az ellenük elkövetett diszkrimináció vagy rasszista bűncselekmények esetén lépünk fel.”

Egészen más álláspontra jutott viszont a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, vagyis a CÖF-CÖKA, amely feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak, illetve közösség elleni uszítás bűncselekmények elkövetése alapos gyanújára való tekintettel. „Lépésünket többek között az a szándék vezérelte, hogy a kirekesztés, a gyűlöletkeltés és a rasszizmus kapcsán megszűnjön a kettős mérce és az egyoldalú megítélés” – közölte a szervezet.

(Bákonyi Ádám, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Pilhál nekiment a börtönbizniszen nyerészkedő Magyar Györgynek!

Itt lehet lepontozni a Niedermüller ügyben hallgató Helsinki Bizottságot és a TASZT