in ,

Na, végre! Börtönben maradhat a drogos Herczeg Zoltán divattervező

ÉVEKET KAPHAT A BALOLDALI KÖZSZEREPLŐ DROGKERESKEDELEM MIATT

A nyomozóhatóság már kezdeményezte, hogy az ügyészség indítványozza Herczeg Zoltán letartóztatásának meghosszabbítását. Információnk szerint legkésőbb péntekig eldől a drogkereskedelemmel és -fogyasztással megalapozottan gyanúsítható, baloldalhoz köthető divattervező sorsa.

 

 

 

A nyomozó hatóság már kezdeményezte, hogy az ügyészség indítványozza Herczeg Zoltán február 23-án lejáró letartóztatásának meghosszabbítását, tudta meg a Magyar Nemzet hivatalos forrásból.

Úgy tudjuk, a Fővárosi Főügyészség péntekig eldönti, hogy pontosan mi szerepeljen az indítványban, addig eldől, hogy szükség van-e még a letartóztatásra vagy elegendő az egyel alacsonyabb fokozatú kényszerintézkedés, a bűnügyi őrizet.

Ez utóbbi a házi őrizetnek felel meg és a gyakorlat szerint a bíróság kombinálni szokta a bokára felhelyezett nyomkövetővel. Ám a jelenlegi ismereteink szerint kevés az esélye, hogy a divattervező távozhat a büntetés-végrehajtási intézetből, ahol most letartóztatásban tartják fogva. A letartóztatás ideje egyébként egy az egyben beleszámít a várható ítéletbe.

 

 

 

Herczeg a politikai életben rendre a baloldal mellett foglalt állást, különböző balliberális rendezvényeken jelent meg rendszeresen. Korábban Márki-Zay Péter támogatója volt, 2019-ben még az önkormányzati képviselő-választáson is indult a baloldali összefogás és a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben. Ugyanakkor az ismert baloldali aktivista, aki divattervezőként is provokatív, kormány- és kormányfőellenes ruhadarabokat tervezett, nem a szakmai munkássága miatt került a nyomozó hatóság látókörébe.

Kábítószerkereskedelem és kábítószerrel való visszaélés (beismerten drogfogyasztó) miatt indult ellene és egy gyanúsított társa ellen nyomozás, miután elfogták őket a budapesti IV., illetve a XIII. kerületben október 21-én.

Herczeg Zoltán személyautójában és lakásán körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaint, a másik férfinál körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint gyanús port, az elsődleges adatok szerint kokaint találtak.

Herczeg Zoltán bizonyítottság esetén kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel szembesülhet, az ítélkezési gyakorlat szerint mint első bűntényes középértékre, négy évre számíthat.

 

Herczeg Zoltán a celebek világában is nagy rutinnal mozgott. Rendszeres résztvevője, egyben szervezője is volt olyan partiknak, ahol – a beszámolók szerint – tudatmódosító szereket is fogyaszthattak a résztvevők.

 

 

(Szemán László János, magyarnemzet.hu)

 

 

 

Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!

Az ilyenek miatt volt Trianon: Gelencsér (a Momentum elnöke) elvtárs szerint kisebb államra van szükség – Igen, és mekkorára?

Húúú ebből brutál nagy bukta lesz: Baranyi Krisztina főpolgármester akar lenni