A legbefolyásosabb személyiségnek számított a baloldali-liberális-szélsőjobb-lokálpatrióta városvezetésben a polgármesteri kabinetből most kibuktatott Kubatovics Áron.
A Mandiner megtudta: nevezett helyi politikus havi bruttó 600 ezer forintos megbízási szerződést nyert el tavaly novemberben Fülöp Zsolt polgármestertől. Kubatovics tanácsadói reszortja az volt, hogy segítsen Szentendre közművelődési, kulturális intézményeinek és gazdasági társaságainak fenntartásában, működtetésében, valamint tanácsot adjon ezen intézmények, cégek és egyáltalán az önkormányzat működéséhez.
Balos obsitosok civilként újratöltve
Hogy mit érdemes tudni Kubatovics Áron eddigi helyi politikusi pályaívéről? Valaha a – Bajnai Gordon exminiszterelnök és Szigetvári Viktor, az MSZP egykori kampányigazgatója nevével fémjelzett – Együtt nevű, „korszakváltóként” bemutatkozó párt országos politikai tanácsának tagja volt, majd annak kudarca után civil köpönyeget öltött magára. Elhíresült 2014-es twitter-bejegyzése szerint
Kubatovics be is lépett a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesületbe (TESZ), amely addig csak városszépítéssel, szemétszedéssel foglalkozott, de megjelenésével átpolitizálódott, baloldali, liberális politikai szereplők gyűjtőhelye lett. Kubatovics Áron az előző helyhatósági ciklusban önkormányzati képviselő is lett a lokálpatrióta szervezet színeiben. Közben 2017-ben azon bábáskodott – akkor még sikertelenül –, hogy egy elhunyt fideszes városatya helyébe egy 1970-es években a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében diplomázott személyt juttasson be a szentendrei közgyűlésbe. 2018-ban kilépett az önkormányzatból, és mint rebesgetik, civil képzéseken fejlesztette tovább tudását a polgári oldal leváltásának fortélyairól.
Cégvezetéstől eltiltott tanácsnok
Az addigi ellenzék tavaly őszi győzelme, majd a karantén utáni közéleti újjáéledés után hamar kitört az első botrány az új városvezetés körül: hétfőn, július 6-án botrányos mozzanat vált ismertté Kubatovics magánvállalkozásai kapcsán. Napvilágot látott az a cégbetekintési kivonat, amely bizonyítja, hogy Kubatovics Áron, egy kereskedelmi és szolgáltató magáncége kényszer-felszámolása miatt, 2019. február 7-től öt évre el van tiltva a cégvezetéstől. A helyi politikus tehát etikailag erősen kifogásolható módon úgy vállalt – és kapott – cégek és az önkormányzati szervezet működésével összefüggő tanácsadói feladatkört borsos összegért Szentendre önkormányzatában, hogy saját cégét végelszámolták
A cégbetekintési irat ismertté vált egy baloldali-liberális szentendreieket tömörítő népes facebook-csoportban, amelynek éppen a bukott tanácsnok volt korábban az adminja. A hozzászólások nem voltak hízelgőek Kubatoviccsal szemben.
Szentendre polgármestere, Fülöp Zsolt ezután felbontotta „jobbkezének” tanácsadói megbízását. Ezt a szóban forgó közösségi csoportban így reagálta le Kubatovács Áron: „Kedves érdeklődők, mint egyesületi tag, később önkormányzati képviselő, most pedig kabinettag, azért dolgoztam és dolgozom, hogy élhető és sikeres várossá tegyük Szentendrét. Mivel ezt a célt veszélyezteti a személyem, ezért elfogadtam a polgármester ma délelőtti döntését, melyben felbontja a tanácsadói megbízásomat.”
Őrizte titkát az átláthatóságbajnok
Az, hogy elfogadja a tanácsadói megbízás felbontását, önmagában vicces formula. Ám erősen etikátlannak tűnik, hogy a helyi politikus úgy vállalt – és kapott – cégek és az önkormányzati szervezet működésével összefüggő tanácsadói feladatkört borsos összegért Szentendre önkormányzatában, hogy saját cégét végelszámolták és emiatt eltiltották fél évtizedre a cégvezetéstől.
Elég sokat adott elő különböző fórumokon ahhoz, hogy a következő fogalmak jussanak róla a szentendrei polgárok eszébe: „állampolgári aktivitás”, „átláthatóság”, „számonkérhetőség”. Egy nyitott kormányzást sürgető civil szervezet 2016-os, Üvegváros című rendezvényén Kubatovics ismertette településkormányzati eszményét, mely szerint amikor egy önkormányzat intézi az ügyeit, akkor ott a döntés-előkészítéstől a végrehajtásig, beleértve a hivatali levelezéseket, mindent nyilvánossá kell tenni, adatbázisba kell vinni, hogy hozzáférhetővé váljék mindenki számára.
Saját magát azonban nem sikerült kellően átláthatóvá tennie Szentendre tanácsadójának, és miután kiderült róla ez a negatív adat, akkor sem kért a város közönségétől egyértelmű bocsánatot. A kíméletlenül gyors leváltásnak városi találgatások szerint köze lehet a koalíción belüli erővonalak átrendeződéséhez, ezen belül a szentendrei DK erősödéséhez is.
A Mandiner úgy értesült, a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja – Laárné Szaniszló Éva frakcióvezető aláírásával –
hogy világossá váljék: milyen tanácsokat milyen rendszerességgel adott dokumentáltan havi 600 ezer forintért Kubatovics Áron. Ez a megbízatási összeg különben nagyjából azonos a helyi városi szolgáltató zrt. vezérigazgatójának javadalmazásával – abban a városban, ahol már minden városi cég élén cserét hajtott végre az ősszel felállt új önkormányzati vezetés.
Holott a szivárványkoalíció, amely 10:4 arányban kormányoz, akár hálás is lehetett volna az előző, fideszes garnitúrának a Dunakanyar kapujában fekvő kies településen. Egy, a korábbi ciklusban beadott pályázat értelmében Szentendre idén áprilistól az Európai Örökség címet viselheti egy évre.
(Joó István, mandiner.hu)
Oszd meg másokkal is!