in

Na, ugye: Argentína gazdasága is kaszálhat a VB-győzelemből

Egy brit közgazdász a világbajnok országok gazdasági növekedését tanulmányozta hatvan évre visszamenően. Meglepő eredményre jutott a trófea és a GDP összefüggéseivel kapcsolatban.

A döntőt játszó két nemzet, Argentína és Franciaország egyike sincs irigylésre méltó helyzetben gazdaságilag. Persze a gondok összehasonlíthatatlanul nagyobbak Dél-Amerikában. Míg Franciaország az energiaválsággal és az ipar megmentésével van elfoglalva a háborús káosz közepette, addig Argentínában a problémák évekkel ezelőtt kezdődtek, és mára olyan súlyossá váltak, hogy

az infláció elérte a száz százalékot, a lakosság 40 százaléka pedig a megélhetési küszöb alatt él.

Alberto Fernández elnök az export korlátozásával és a kiviteli termékek adóztatásával próbálta legalább kicsit helyrebillenteni az egyensúlyt, ám a jelenlegi globális gazdasági helyzetben a gazdasági protekcionizmus különösen kontraproduktív lehet egy olyan ország esetében, amely egyébként is a padlón hever.

Azt nem kell különösebben ecsetelni, hogy a nemzeti büszkeség szempontjából mit jelent Argentínának Messiék győzelme,  az viszont már fogósabb kérdés, hogy Buenos Aires tud-e gazdaságilag profitálni a győzelemből? És itt nem egyszerűen arról van szó, hogy aprópénzre váltják a diadalt, hanem arról,

képes-e GDP-növelésre az az egyszerű tény, hogy Argentína világbajnok lett?

A válasz Marco Mello közgazdász szerint egyértelműen igen. A Surrey Egyetem munkatársa a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatainak segítségével 1961-ig visszamenően tanulmányozza a tornát nyerő országok gazdasági mutatóit, különös tekintettel a győzelmet követő első két negyedévre.

kutatás szerint a VB megnyerése legalább 0,25 százalékkal növeli az adott ország GDP-jét a torna megrendezése után, az ugrás pedig egyértelműen az exporttevékenység fellendülésével magyarázható. Lefordítva: a világbajnok országok hírneve pszichésen arra késztet más államokat és külföldi vállalatokat, hogy többet vásároljanak a foci uralkodóitól. Mello klasszikus példaként hozza Brazília esetét, amelynek a 2002-es bajnoki cím után kiugróan kezdett nőni az exporttevékenysége.

A döntő előtt Mello úgy nyilatkozott: a két nagy ország közül Argentína gazdaságán segítene jobban a VB-győzelem. Nem csak azért, mert Franciaország egyébként is címvédőként lépett pályára, így esetében a trófea nem lenne annyira nagy kereskedelmi kedvcsináló, de azért is, mert az argentin gazdaság helyzete erősen hasonlít az imént említett 2002-es braziléhoz, így a győzelem hatása is látványosabb eredményeket produkálna. 

A közgazdász ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy modellezésének bizonyos elemei nem használhatóak abban az esetben, ha egy országban a megélhetési válság már elérte a kritikus szintet, a gazdaság pedig a legrosszabb recesszió rémével szembesül. Egy adott, óriásira nőtt gazdasági problémát önmagában egy VB-győzelem képtelen enyhíteni – fogalmazott Mello, előrántva egy másik klasszikus példát is saját elméletébe illesztve: Spanyolország olyan súlyos gazdasági válságba került bő egy évtizeddel ezelőtt, hogy azon hosszú ideig sem isten keze, sem a válogatottjának 2010-es kupahódítása nem tudott segíteni.

 

(mandiner.hu)

 

 

Hoppá! Dagad az EU-s botrány! Bajban a Fogtündér! Verhofstadt közeli kapcsolatban áll a korrupciós botrányba keveredett politikussal

Üzenet Farkasházynak: hát, ezért kell a magyar focit is felemelni! Videó