Támogatás
csütörtök, április 17, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, most sírhat az ellenzék – Az árrés stop működik! Nagyot zuhant az infláció

0 megjegyzések 115 megtekintés

Megállt az infláció emelkedése, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint márciusban a fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest, miközben havi alapon stagnáltak.

A friss adatok meglepetést okoztak, mivel az elemzők ettől magasabb áremelkedést jósoltak. Ráadásul az élelmiszer-infláció emelkedése is megállt, azaz tényleg működik az árrésstop – írja a Világgazdaság.

 

A Világgazdaság elemzői konszenzusa éves szinten 5 százalékos, havi bázison 0,2 százalékos növekedést jelzett.

Ezek szerint

a mostani, márciusi az első olyan adat, ami nem okozott negatív meglepetést – sőt, rendkívül pozitív meglepetésként értékelhető.

Az élelmiszer-infláció a havi bázison stagnált; nem tudni, hogy pontosan milyen mértékben, de ebben már megjelenhetett a március 17-től életbe lépő árrésstop hatása.

Mint ismert, az élelmiszerek ára egy év alatt 7,0 százalékkal nőtt, ezen belül a liszté 42,2, az étolajé 32,7, a tojásé 26,1, a kávéé 18,6 a legszembetűnőbb.

A szolgáltatások 7,5 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 11,8, a postai szolgáltatások 11,3, a járműjavítás és -karbantartás 10,3, a lakásjavítás és -karbantartás 10,0, a testápolási szolgáltatások 9,9 százalékkal nőtt a tavaly márciusihoz viszonyítva.

Az egyszeri hatásoktól megtisztított maginflációs mutató, ami legjobban leírja az inflációs folyamatokat, 5,7 százalékra süllyedt.

A KSH közölte: a háztartási energiáért 2,7 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a vezetékes gáz ára 5,5, a tűzifa ára 5,1 százalékkal mérséklődött, míg a palackos gázért 10,2 százalékkal többet kellett fizetni.

A járműüzemanyagok ára 2,5 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 3,1 százalékkal drágultak.

A tartós fogyasztási cikkek 0,4, a szolgáltatások 0,3 százalékkal drágultak, ez utóbbin belül a belföldi üdülés 1,7, a testápolási szolgáltatások 1,4, a járműjavítás- és karbantartás 0,9, a lakásjavítás- és karbantartás 0,7 százalékkal többe került. A háztartási energiáért átlagosan 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a vezetékes gázért 0,7 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 4,1 százalékkal csökkent.

(MTI, VG)

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.