Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, megjött a bajszos sz.. is – Bokros Lajos: az autósokat fölösleges támogatni a benzinárstoppal

0 megjegyzések 43 megtekintés

Az emberek brutális megsarcolásából politikai karriert építő Bokros Lajos, korábbi MSZP-s pénzügyminiszter szerint fölösleges benzinárstoppal támogatni az autósokat, hiszen akinek van gépjárműve, az tehetős. Bokros arról is nyilatkozott, hogy a 13. havi nyugdíj és az adó-visszatérítés is fölösleges és káros lépés volt a kormány részéről, de a baloldali közgazdász lényegében az árstopintézkedések ellen is kikelt. Minderről pedig az MSZP-ből kézivezérelt Hírklikk.hu portálon beszélt.

 

 

Nyilvánvalóan az nyer a benzinársapkán, akinek autója van. Na, most Magyarországon, akinek autója van, kevés kivételtől eltekintve, az csak a középosztályhoz sorolható inkább, ezeknek teljesen fölösleges támogatást adni– mondta Bokros Lajos, a megszorító csomagjáról ismert korábbi MSZP-s pénzügyminiszter a Hírklikk.hu-n.

A politikus erről abban a médiumban értekezett, amelyet kézi vezérléssel irányítanak a Magyar Szocialista Pártból.

 

 

 

A Bokros Lajossal szerdán megjelent Hírklikk-interjúban a politikus nemcsak a rögzített benzinárat támadta, hanem az összes árstopot, mivel ezek szerinte romboló hatásúak. Bokros kiemelte, hogy az
„ársapkák” szerinte hosszú távon fenntarthatatlanok, és ha véget érnek, akkor az érintett termékek ára hosszú ideig magasabb lesz a vártnál. Szintén negatív véleménnyel volt a a 13. havi nyugdíjról és
az adó-visszatérítésről is.

Érdemes kiemelni: BOKROS UGYANAZT A BALOLDALI KOMMUNIKÁCIÓS STRATÉGIÁT VETI BE, AMELY MÁR 12 ÉVE RENDRE CSŐDÖT MOND.

A baloldali közgazdászok már 2014 óta hajtogatják, hogy a rezsicsökkentés fenntarthatatlan, és a teljes foglalkoztatásról szóló miniszterelnöki ígéretről is ezt hangoztatták. Eddig eredménytelenül.

 

Mint ismert, több európai országban mérsékelték az üzemanyagok árát. Lengyelországban az adótartalmat csökkentették az üzemanyagok esetében, de a nettó árak emelkedését ez sem befolyásolta. Spanyolországban 20 eurócentes kedvezménnyel igyekeznek csökkenteni az árakat, egyelőre sikertelenül, és így az inflációt sem tudták megfékezni. A magas üzemanyagárak tehát nemcsak a tehetőseket sújtják, hanem azokat is, akiknek nincs autójuk. Nem véletlen, hogy az új szlovén kormány is kénytelen volt visszaállítani az ársapkát, amelyet a választások után eltöröltek.

 

(origo.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.