in , ,

Na, még egy pofon a ballibernyákoknak – Medgyessy Péter (D-209) a Fudanról: nem tartom valószínűnek, hogy a kínai ideológiát tanítanák itt

A volt miniszterelnök a Klubrádiónak nyilatkozott. Szerinte a kormány kommunikációs hibát követett el, de szükség van a hasonló egyetemekre.

Medgyessy Péter volt miniszterelnököt Kína pár nappal ezelőtti dicséretéről kérdezte a Klubrádió. Az ominózus interjúban úgy fogalmazott: „A párt sikere két dologra épül: az egyik, hogy stabil, hosszú távon is fenntartható értékrendet képvisel, a másik pedig, hogy nagyon jól képes megújulni.” Azt mondta, hogy eredményei miatt érdemes dicsérni az ázsiai országot, mert amit az elmúlt évtizedekben felmutatott, az elképesztő, külön kitért a technológiai fejlődésre és az infrastruktúrára. És bár onnan indult, de helyben gyorsan megfogták a pandémiát. Visszavették a termelést, de annyira nem, hogy ne legyen 2 százalékos növekedés, miközben a világ nagy részén súlyos GDP-csökkenés volt, sorolta.

 

 

Kínára sem lehet ráerőltetni a nyugati demokráciát

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott: „amikor 2002-03 körül elkezdtem a nyitást Kína irányába is, akkor azt mondtam, hogy van a hazánk, otthonunk, ahol jól érezzük magunkat, ez az EU”, és emellett van két fontos irány: az egyik a NATO, mert szükség van szövetségi rendszerre, a másik pedig azok az országok, amelyek nagyon dinamikusan növekszenek, mint Kína és India. Nem kell átvenni a politikai modellt onnan, de szerinte Kínára se lehet ráerőltetni a nyugat-európai, amerikai típusú demokráciát, ez nem működik, mert mások a történelmi hagyományaik, írja a Klubrádió.

Szükségünk van a kínai tőkére

A Klubrádióban Medgyessy elmondta: a kínai terjeszkedés igen erős, intenzív a világ sok országában, egyszerűen azért, mert olyan gyors ott a gazdasági növekedés, hogy kell keresniük újabb lehetőségeket – vélekedett. Magyarország nyitott volt Kínával szemben már az elmúlt 20 évben, és a nyitottság ez hívogató is, hogy a kínai tőke jöjjön Magyarországra. „Ez nekünk nem ellentétes érdekünk, nekünk az az érdekünk, hogy jöjjön a kínai tőke,

ruházzanak be és csináljunk jó üzleti konstrukciókat”

– fogalmazott a volt MSZP-s politikus.

Medgyessy Péter szerint aa Fudan Egyetem esete tipikus állatorvosi ló: azt mutatja meg, a jó ügy hogyan válik vállalhatatlanná. Vállalhatatlan, mert olyan finanszírozási konstrukciót alakítottak ki, hogy ők nem hoznak ide pénzt, tőkét, de egy egyetemet fel akarnak építeni a magyar adófizetők pénzéből.

Üdvözölni kellene a lehetőséget, de nem így kellene finanszírozni

A volt miniszterelnök elmondta, hogy a következő 50 évben kulcskérdés lesz, hogy milyen az oktatásunk: színvonalas, jó egyetemeket kellene idehozni, és nem elüldözni a CEU-t sem. Kevéssé tartja valószínűnek, hogy a kínai ideológiát és politikát tanítanák itt. Szerinte azt a saját diákjaiknak tanítják odahaza, valószínűleg nem a saját diákjaik jönnek ide, hanem inkább külföldiek és magyarok, akik műszaki, gazdasági ismereteket akarnak elsajátítani,

laboratóriumok, kutatóintézetek jöhetnek létre, ezt üdvözölni kellene.

De nem így kell finanszírozni – húzta alá.

Hangsúlyozta: a kormány szerinte mérhetetlen hibákat követett el a kommunikációban, nem magyarázta meg, mi lesz ebből, titkolózás megy. Medgyessy szerint

az ellenzék zsigerből utálja Fudant, mert a kormánynak tetszik.

Nincs párbeszéd Magyarországon a különböző nézeteket valló emberek között – tette hozzá a volt miniszterelnök, írja a Klubrádió.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Philip: a vízgereblyézés fővárosi bajnoka, aki angolul sem tud

Agyhalál – Feriné okosabb a WHO-nál is: még mindig a kínai vakcinák ellen uszít