Támogatás
szombat, május 10, 2025
Támogatás
Támogatás

Na, ezért lesz érdemes Orbánra szavazni! Most jött: a három legjobb ország közé került Magyarország foglalkoztatásban

0 megjegyzések 2 megtekintés
Mindössze három olyan ország volt az unióban, ahol a második félév mindkét negyedévében nőni tudott a foglalkoztatási ráta: Lengyelország, Málta és Magyarország. Az Eurostat friss adatai szerint nem ütötte meg a magyar munkapiacot a koronajárvány.

 

 

Az elemzés szerzője Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) munkatársa.

2020-ban az Európai Unió munkaerőpiacát súlyosan érintette a COVID-19 járvány. A 20-64 évesek foglalkoztatási rátája tavaly 72,3% volt, az előző évihez viszonyítva 0,8 százalékponttal romlott. A férfiaknál 78% a ráta, 0,9 százalékpontos csökkenést tapasztalhattunk, a nőknél pedig 66,7%-os ráta mellett 0,5 százalékpont volt a csökkenés.

A tagállamok közül három kivételével mindenhol csökkent a foglalkoztatási ráta 2019 és 2020 között.

Svédországban volt a legmagasabb, 80,8%, míg a legalacsonyabb Görögországban, 61,1%. A legnagyobb csökkenést 2019 és 2020 között Spanyolországban (-2,3 százalékponttal 65,7%-re), Írországban (-1,7-del 73,4%-re) és Bulgáriában (-1,6-tal 73,4%-re) regisztrálták. A növekedést Máltán (+0,6 százalékponttal 77,4%-re), Lengyelországban (+0,6-tal 73,6%-ra) és Horvátországban (+0,2-del 66,9% -ra) volt kimutatható.

 

Magyarországon -0,3 százalékpontos csökkenést mérhettünk az egész évre vonatkoztatva, s

ez a nyolcadik legkisebb esés a tagállamok között, az unió átlagának közel harmada csupán.

2020-ban ismét elértük az EU2020 stratégiában megcélzott 75%-os foglalkoztatási rátát.

A csökkenést a nőknél tapasztalhattuk, ott 0,6 százalékpontos volt a visszaesés, de így is az uniós átlag feletti maradt a női foglalkoztatási ráta (67%). A nők mutatói azonban a januártól bevezetett új módszertan miatt, amely már a gyermekgondozási szabadságon levőket is foglalkoztatottnak tekinti, ha a szülés előtt dolgoztak, közel 5 százalékponttal magasabb lesz. Az unió az év elején egységesítette ennek a területnek a számbavételét, mert ezeket az anyákat némely ország inaktívként (így hazánk is) mások pedig foglalkoztatottként tartották nyilván.

A férfiak rátája 83,1%, több, mint 5 százalékponttal magasabb az uniós átlagnál, a tagállamok közül a hatodik legjobb érték Csehország, Málta, Hollandia, Németország és Svédország után.

A férfiak közül csupán Lengyelországban, Horvátországban, hazánkban és Romániában nem volt visszaesés tavaly éves átlagban.

A múlt évben hazánkban a tavaszi, második negyedévben csökkent a foglalkoztatási ráta az akkor bevezetett restrikciós intézkedések miatt. Az év második felében mindkét negyedévben a magyar foglalkoztatási ráta magasabb volt 0,1-0,1 százalékponttal, mint 2019-es azonos időszaki csúcsértékünk volt. Mindössze három olyan ország volt az Unióban, ahol a második félév mindkét negyedévében nőni tudott a foglalkoztatási ráta: Lengyelország, Málta és Magyarország.

 

 

Tehát kimondhatjuk, hogy a magyar munkaerőpiac regenerálódó képessége az egyik legjobb Európában, összességében meg tudtuk tartani a kimagaslóan magas foglalkoztatottságunkat annak ellenére, hogy nagyon komoly belső átrendeződés zajlik a járvány miatt.

Köszönhető ez annak, hogy minden szereplő elsődleges fókuszában a munkahelyek megőrzése állt.

Már a járvány korai időszakában megjelentek a hathatós kormányzati intézkedések és a munkáltatók, a vállalkozók is megtettek mindent azért, hogy a lehető legtöbb munkavállalójukat megóvják.

 

(mandiner.hu)

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.