in

Na, ezért kell elmenni szavazni! Az utcán támadták meg a dán miniszterelnököt, meg is lett a következménye

Egyik szombati kampányeseményén sem vett részt Mette Frederiksen.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök lemondta a tervezett választási rendezvényeit, miután péntek este Koppenhágában megtámadták, mindössze órákkal a dán európai választások előtt. A támadás „kisebb nyakrándulást” okozott – közölte a dán vezető irodája, amiről a POLITICO számolt be.  Az eset után egy 39 éves férfit letartóztatták.

A dán vezető „jó állapotban van, de megrázta az eset” – áll  a miniszterelnöki iroda nyilatkozatban.

Továbbá közölték, Frederiksen tervezett részvételét a szombati kampány-eseményeken Herlevben, Rødovrében, Roskildében, Holbækben és Slagelseben is lemondták.

A támadás miatt egy 39 éves férfit letartóztattak, aki már szombaton a koppenhágai városi bíróság elé került. A helyi médiában elhangzott bírósági beszámolók szerint a gyanúsított magas, sötét hajú, pólót és kapucnis felsőt viselt.

A bíró úgy döntött, hogy a vádlott nevét nem lehet nyilvánosságra hozni a személyes biztonsága védelme érdekében.

A férfit legalább június 20-ig őrizetben tartják. A koppenhágai rendőrség az X-platformon közölte, hogy a támadás nem tűnik politikai indíttatásúnak.

A péntek esti incidens részletei azonban még mindig nem tisztázottak, szemtanúk elmondták, a támadó erősen meglökte Frederiksent.

Mindez az EP-választás kezdete előtt történt,

egy olyan időszakban, amikor a felfokozott érzelmek miatt számos politikust ért támadás.

Frederiksen Szociáldemokrata pártja az utolsó felmérések szerint vezet az európai választásokon.

A támadás hatására az EU vezető politikusai részéről támogatási hullám indult. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a támadást „megvetendő cselekedetnek” nevezte, és azt mondta, hogy ez „ellentétes mindennel, amiben hiszünk és amiért küzdünk Európában” – írta egy X-bejegyzésben.

„Határozottan elítélem a politikai vezetőink elleni erőszakot” – mondta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára a közösségi médiában. Emmanuel Macron francia elnök „elfogadhatatlannak” nevezte a támadást. „Határozottan elítélem ezt a cselekedetet, és mielőbbi felépülést kívánok Mette Frederiksennek” – közölte Macron.

 

(Mandi)

 

 


 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Mi mondtuk, hogy a kommunisták is elmennek szavazni – Kijöttek az első részvételi adatok: ennyien még sosem szavaztak

A választás napján vitte be Bognár Zsolt a kegyelemdöfést Magyar Péternek