A Reuters megírta:
az európaiak a háttérben arra készülnek, hogy tűzszünet vagy békemegállapodás esetén nagy létszámú fegyveres csapatokat küldenének Ukrajnába.
A hivatalos álláspont szerint ugyan Ukrajna katonai és gazdasági támogatásának növelésére összpontosítanak az európai országok, írják, ám a színfalak mögött európai katonai misszió készül. Mindezt Emmanuel Macron francia elnök kezdeményezte.
Hozzáteszik: az akció a NATO keretein belül zajlana, de amerikaiak Donald Trump amerikai elnök határozott döntése miatt nem érkeznének a térségbe. Magas rangú európai vezető így nyilatkozott a lapnak: „Még ha lenne is NATO biztonsági garancia, mi biztosítaná azt? Hadseregünk főnökei terveket készítenek az európai vezetők számára, amelyeket a jövőben fontolóra vehetnek”
A részletek tisztázatlanok: egyesek békefenntartó szerepről beszélnek, mások az elrettentő erőre helyeznék a hangsúlyt.
Összességében 40 ezertől 100 ezer katonáig terjedhet az állomány létszáma, tudjuk meg.
A Reuters hangsúlyozta: az európai fegyverkészletek kimerültek az Ukrajnának nyújtott támogatások miatt,
amerikai segítség nem várható, így nem lenne egyszerű a dolog.
A döntéshozók egyelőre óvatosak, írják, nehogy túl korai jelzéseket küldjenek az esetleges tűzszünetről vagy békemegállapodásról.
(Mandi)
Kérjük a segítségedet!
Wittinghoff minden pert megnyert ellenünk és elárverezik a lakásunkat, ha nem fizetünk neki!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?