Magánvélemény következik.
Kevés olyan embert ismerek a hazai ,,tudom a tutit” képviselői közül, akinek jobban kiülne az arcára az azok iránt érzett gyűlölete, akik nem vele értenek egyet. Pedig legalább a tettetés szintjén nem ártana, ha libbant véleményének, politikai buborékja csőlátásának nem lenne koordinálatlan kifejezője a tekintete, arckifejezései, grimaszai.
Egri Viktor nem lenne jó színész, az egyszer szent. Aki műsorvezető, az legyen már képes semleges arccal moderálni a stúdióban megjelenő ellentétes véleménnyel bírókat. De hogyan is várhatnánk el ezt egy olyan embertől aki egy vele egyet nem értő jobboldalinak kijelentette, hogy az ATV stúdiójába többet be nem teszi a lábát, aztán Viktorkát ráébresztették, hogy nem ő a kabát, hanem csak a gomb, abból is a legkisebb.
Azt hitte, hogy ő az ATV csatorna tulajdonosa, intendása, bármije. Tehát, ami gyakorta az arcán tükröződik ennek a vérbalos mitugrásznak – mint ahogy a fenti példám is igazolja – esetében verbális faragatlanságban is testet ölt olykor-olykor.
Amiért billentyűzetet ragadtam az a je suis-ző írása, melyben azzal szeretne Egri Viktor ellenszenvet kelteni a miniszterelnökkel szemben, hogy olyan országok vezetőivel példálózik, akiket börtönbüntetésre ítéltek, így Orbán kiállása mellettük, mintha maga lenne a bűnpártolás magasiskolája.
Mit is mond a kis grimasz – Viktor?
,,Igen szomorú kép ez a magyar miniszterelnök baráti köréről, de az Út a börtönbe program megvalósíthatóságával kapcsolatban is kérdéseket vet fel, hiszen ezek közül a politikai bűnözők közül (még) egyik sem került rács mögé.”
Pedig Orbánnal kiegészítve lenne rá igényed, ugye cukorfalat?
Grimaszka úgy tesz, mintha nem ismerné a különbséget jogállami és politikai töltetű ítéletek között. Persze a balosoknak kiosztott ítéletek mindegyike Egri Viktor fejében az igazságszolgáltatás szégyene, a jobboldaliaké viszont a jogállamiság, a törvényesség megkérdőjelezhetetlen felsőfoka, az út a börtönbe program előjelentkezési listája, ugye?
Aha-aha-aha és még egyszer aha!
Pici Viktor!
Amennyiben a nemzetközi büntetőbíróság politikai ítéleteit az általad pártoltaknak osztaná, mint a negro cukorkát, akkor ugye sápítoznál teli torokból, hogy je suis mindenki, aki nem Orbán Viktor és ,,baráti köre”? Te mit gondolsz?
Hogy hazai példát is hozzak, emlékszel-e arra, hogy a 2006-os zavargások idején több tucat embert elsőfokon elítéltek, mert útjában voltak Gyurcsány rendőreinek és csak másodfokon mentették fel őket? Kapisgálod már, hogy milyen is a politikai nyomásra történő ítélethozatalok oldalfüggő gyakorlata?
Ha rémlik valami, akkor műsorvezetőként a jövőben legalább tettesd semleges arckifejezésedet minden meghívottad irányában, különben kénytelen leszek, minden jobboldali ATV-s meghívottnak azt üzenni, hogy je suis patrióták, akik veszik a fáradtságot arra, hogy az általad korbácsolta ellenszélben a rendelkezésedre álljanak a normalitás érveivel és nem hajlandóak olajozni krónikus Orbán fixációdat.
Végezetül kis Viktor, a magam részéről a miniszterelnök nézeteivel való egyetértésem jeléül:
Je suis Orbán Viktor, még akkor is, ha arcod soraim olvastán vélhetően a szokásos gyűlöleted és megvetésed grimaszába torzul.
Egyébként, ha már CSATT a műsorod neve, akkor némileg szerényebben csattogj ezentúl a helyedre, tudod, mint a tologatós falepke. Köszi.
Bognár Zsolt /Parabolha/
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?