Új tulajdonossal kezdi meg a 2025-ös évet a Mandiner hírportál és hetilap, miután a Mediaworkstől távozó lap átkerül a Mathias Corvinus Collegiumhoz – derül ki az új tulajdonos közleményéből, amelyet az Indexnek is elküldtek.
Mint írják, az elmúlt években szoros szakmai együttműködést alakítottak már ki egymással, melynek keretében az MCC oktatói és előadói is rendszeresen publikáltak a lapban. „Célunk, hogy az MCC-ben keletkező intellektuális tőkét a lehető legszélesebb körben elérhetővé tegyük, és egyúttal felületet biztosítsunk szakértőinknek, tanárainknak és diákjainknak, hogy a mindannyiunk életét érintő kérdésekben előremutató szakmai vitákat folytathassanak le” – áll a sajtóközleményben.
A Mandiner főszerkesztője és lapigazgatója marad a jövőben is Szalai Zoltán, aki egyben az MCC főigazgatói feladatait is ellátja.
A Mediaworks korábban cáfolta, hogy feldarabolják
A Mandiner lehetséges tulajdonosváltásáról, illetve ezzel együtt a Mediaworks „feldarabolásáról” már októberben is megjelentek sajtóértesülések.
(index)
SEGÍTSD A MUNKÁNKAT!
WITTINGHOFF TAMÁS MEGHURCOLTA 6 ÉV ALATT A PORTÁLUNKAT, MINDEN KAPCSOLATÁT FELHASZNÁLVA ELÉRTE, HOGY ELSŐ, MÁSOD ÉS HARMADFOKON IS ELÍTÉLJEN MINKET A POLITIKAI BÍRÓSÁG, AZ ÍTÉLET PÉLDÁTLAN: 5 MILLIÓ 200 EZER FORINT JÁR ENNEK A POLGÁRMESTERNEK AZÉRT MERT MEGÍRTUK RÓLA AZ IGAZSÁGOT! ŐT SÉRELEM ÉRTE! ÉRTIK? SÉRELEM! NEM A CSALÁDJÁT ÉRTE SÉRELEM TETTÉVEL, HANEM ŐT ÉS RÁADÁSUL MI SÉRTETTÜK MEG ŐT AZ IGAZSÁG MEGÍRÁSÁVAL! IGY MŰKÖDIK MA MAGYARORSZÁGON AZ ÉRZÉKENYÍTETT POLITIKAI BÍRÓSÁG! SZÉGYEN! AZ ÍTÉLET POLITIKAILAG ELFOGULT ÉS IGAZSÁGTALAN!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?