Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Musk szerint a németeknek maguk mögött kéne hagyniuk a náci múlt miatti szégyenkezést

0 megjegyzések 211 megtekintés

A gyerekeknek nem szabadna bűntudatot érezniük szüleik bűnei miatt, főleg nem az ükapáik bűnei miatt” – vélekedett Elon Musk a német történelem náci szakaszára utalva, hozzátéve, hogy ideje lenne, hogy a németek túllépnének már a múlt miatti bűnösség érzetén.

Trump tanácsadója szombaton az Alternatíva Németországnak (AfD) párt hallei kampányrendezvényén élőben jelentkezett be videokonferencia-beszélgetés révén, egy óriás kivetítőn arról beszélt, hogy a párt „Németország legnagyobb reménye„, majd

arra kérte a hallgatóságot, hogy „őrizzék meg a német kultúrát„, illetve „védjék meg a német népet

– írta a Politico.

Jó dolog büszkének lenni a német kultúrára, a német értékekre, és nem elveszíteni azt valamiféle multikulturalizmusban, amely mindent felhígít” – fogalmazott, és szavait a 4500 fősre becsült tömeg lelkesen megtapsolta.

Elon Musk immár több alkalommal tette le nyilvánosan a voksát az AfD mellett – legutóbb saját felületén, az X-en készített interjút Alice Weidellel, az AfD kancellárjelöltjével –, a párt pedig szívesen használja a tech milliárdost a publicitásra a február 23-i előrehozott választások kampányában.

Musk hallei szavaira gyorsan meg is érkeztek az első reakciók: Donald Tusk lengyel kormányfő szerint

a náci múlt elfelejtéséről szóló gondolat furcsa optikát kapott az Auschwitz-i haláltábor felszabadításának 80. évfordulóján.

Lindsey Graham republikánus szenátor is ezt nehezményezte, míg JB Pritzker, Illinois állam demokratapárti kormányzója azt furcsállotta, hogy Trump elnök miért nem szólalt meg a kényes ügyben.

Elon Musk szavainak még egy furcsa közelmúltbeli közjáték ad nyomatékot: Trump elnöki beiktatásán mondott rövid üdvözlő beszéde során furcsa metakommunikációt villantott, olyan kézmozdulatot tett, amely nagyon hasonlított a náci köszöntéshez. Ezért liberális véleményvezérek leszedték a körmeiről,

Musk maga azonban elhárította a rosszhiszemű feltételezést,

és azt javasolta bírálóinak, hogy jobb fogást találjanak rajta.

 

(Mandi)

 

A mindenszo.hu fennmaradásához kérjük a segítségedet! Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.