Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Most már hivatalos: Lengyel László gyűlöli legjobban a magyarokat – Itt vannak a részletek

0 megjegyzések 45 megtekintés

Kedves olvasóink!

 

Kérjük, csak az olvassa ezt el, aki ül, otthon van, nem vezet, nem fáradt, nem ideges, stb.

Mert amit most mutatunk, arra nincsenek szavak és stabil lelkiállapot szükségeltetik a végigolvasásához.

Lengyel Lászlót nem kell bemutatni. Na, ő írta ezt a minap, tessék:

 

Tatár seregével közeleg a sötét
Kinek hinnél? Ennek a népnek?

 

„A magyar kor különösen tragikomikus, mert már nem befelé megy, hanem benne van a pusztulásban és még mindig megvan. Nincs okunk a csodálkozásra. Hiszen egy olyan nemzettel van dolgunk, amelyik forradalmaskodott, szabadságharcolt, amelyiknek kivégezték, bebörtönözték, emigrációba küldték legjobbjait, hogy azután atyjának fogadja és áldja a kivégző, bebörtönöző királyt. Olyan nemzettel, amelyik a román hadak után fehér lovon belovagló, akasztató, bebörtönöző kormányzót éltette huszonöt éven át.

Egy olyan társadalommal, amely a szovjet tankkal érkező, akasztató, bebörtönöző párt első titkárt harminckét éven át tűrte és támogatta, a amely egyszerre hirdeti magáról, hogy ellenállt, mindig gyűlölte a kommunistákat, csak éppen a kommunista párt első titkárát ma is a legnagyobb magyarként emlegeti. Csoda-e, hogy elfogad egy olyan vezért, egy olyan rendszert, amely a történelmi magyar keresztény külön útra térést hirdeti, amely zsákutcának mondja a 89-es nyugati, idegen és istentelen rendszerváltást, s kommunista, liberális sorosistáknak a rendszerváltókat? Kiben bíznál? Ebben a népben? Kinek hinnél? Ennek a népnek? Gondolnád, hogy ítélőképessége birtokában van? Feltételeznéd, hogy felismeri saját érdekeit? Jobb, ha nem kérdezel semmit.

Hogyan is kérdezhetnél rá, hogy miféle társadalom az, amely minden döntési helyzetben a történelemmel szemben, rosszul döntött, mindig olyan politikai erő mellett állt ki, amelyik a rossz oldalt képviselte. Ne válaszold, hogy nem volt alternatíva, azt se, hogy a másik oldal se volt jó: a rossz döntés, az rossz döntés. Ez a társadalom hagyta felszámolni a közösségeit, leépíteni az intézményeit, hagyta magát élő és nyitott, sokarcú társadalomból élő-holt és zárt, arctalan tömeggé tenni. Ellenállás nélkül elfogadta, hogy aláveti magát a központosított állam és a személyes önkényuralom hatalmának. Nemcsak elfogadta – megszerette. Védelmezőjét, mentsvárát látja benne. Nem volt szolidáris senkivel, se szegényeivel, se a háborúk áldozataival, se öregeivel, se betegeivel, és sértett, hogy nem szolidáris vele senki. Sérti szövetségeseit, gyűjti ellenségeit. Elárulta a barátait, korábbi önmagát, haragszik, hogy nincsenek barátai, s nem tekintenek fel rá. Példa volt és lett ellenpélda. Nem teremtett saját közösségeket, nem kezdett hozzá ellen-intézmények, civil ellenállások kiépítéséhez, s csodálkozik, miért van egyedül. Belenyugodott a belenyugvásba.”

 

 

 

– írta Lengyel László.

 

Mindenszo.hu kommentár: egyet tudunk érteni Lengyel elvtárssal, az édesanyja nagy hibát követett el, hogy nem nyelt egy nagyot inkább a megfelelő pillanatban. De az is egy boldogabb jövőt hozott volna számunkra, ha lefolyt volna az apja lábán. Valóban rossz döntések sorozata született kishazánkban.

mindenszo.hu

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.