in , ,

Miklósa Erika: Magyar vagyok, szeretem a hazám

Miklósa Erika: Számunkra az jelenti az ajándékot, hogy együtt vagyunk

„A sors kegyeltje vagyok, hogy gyermekem lehet, az ő érkezésével szerepvállalásaim is megváltoztak, más feladatok várnak már rám.”

Miklósa Erika 20181224

„A hazaszeretet morális kérdés” (Fotó: Németh András Péter)

 

Hálát adok azért, hogy római katolikus neveltetésben részesültem, mert a keresztény értékek mentén egyszerűbb volt az önmagamra találás – mondta lapunknak adott ünnepi interjújában Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes. Beszélt arról is, hogy a muzsika mellett ma az jelent számára a legnagyobb boldogságot, ha a kislánya átöleli, ahogy csodálatosnak tartja azt is, amikor ifjú kiválóságokat fedezhet fel. Kijelentette: a Kárpát-medence kiapadhatatlan klasszikus zenei tehetségekből, sok fiatalnak szerez megnyugvást a komolyzene.

–  Napjainkra az adventi elcsendesedést az ajándékok hajhászása váltotta fel, a tradicionális gyakran átcsap kommerciálisba, némiképp devalválva az ünnepi készülődést. A komolyzene azonban örök és kikezdhetetlen, a több százéves műveket nemcsak az idősebb korosztály, de a fiatalok is hallgatják. Egyetért ezzel a megállapítással?

–  Amikor azok a zeneművek születtek, a szerzőknek még több idejük volt az alkotásra, manapság viszont „gyártás” folyik. Ezzel nem degradálni akarom a mai zenét, hiszen számos fantasztikus művet írnak a kortárs szerzők is. Csak régen más volt a tempó, amit nemcsak a mindennapi életre értek, hanem a zenére is. A több száz éve írt zeneművek előjegyzésben megadott tempója a ma emberének első hallásra már túl lassú. Egykor mindenre szántak elegendő időt, például egy operaelőadás a társadalmi élet fontos színterének számított, ahol vacsoráztak, szivaroztak, beszélgettek az emberek, miközben folyt az előadás, a kedvenc részeikre pedig beültek és meghallgatták. Ez ma már elképzelhetetlen, nincs az embereknek egy valamire négy-öt órájuk. A kortárs zene is sokkal nehezebben fogyasztható, mert a szerzőkre hatással van az őket körülvevő világ, a zeneműveik tükrözik, hogy egészen más problémákkal kell szembenéznünk, mint egykor. Számomra a kortárs művek nehezebben fogyaszthatók, ettől függetlenül mindig bele tudom magam élni a szerepbe, mert ilyenkor csak azzal foglalkozom. Átérzem, megértem, mit akart a szerző kifejezni.

–  A zeneszerzők valaha merítettek a keresztény kultúrkörből, szereztek műveket a karácsonyhoz kapcsolódva, ám a maiakat mintha kevesebbszer ihletné meg e téma.

–  A keresztény kultúra az emberek mindennapi életének is a részét képezte. Kis túlzással, egyes szerzők szinte a templomban éltek, említhetem például Bachot, az orgonaművek doyenjét. A hit kérdése azonban ma már nehezebb. Pedig szükség van rá, értem ez alatt, hogy higgyünk valamiben, ami támasz a hétköznapjainkban, maga a belső erő. Sokan magukban sem hisznek, sőt, olykor semmiben sem. Hálát adok azért, hogy római katolikus neveltetésben részesültem, mert a keresztény értékek mentén egyszerűbb volt az önmagamra találás. De nézzünk bármely vallást, mindegyikben találhat az ember vezérfonalat, ami mentén elhaladhat.

–  A muzsika segíthet megtalálni ön- magunkat?

–  A zene gyógyír mindenre. Nem tudok a zenénél jobbat elképzelni például egy gyermek megnyugtatására vagy elaltatására.

–  Ki tudja magából énekelni a feszültségét, a szorongását, a gondját?

–  Jó esetben igen. Ez a zene lényege, hogy olyan eszköz, amelynek segítségével egy művész, akinek megadatott a tehetség, könnyebben ki tudja fejezni magát az átélt élmények hatására. Így válhat rajta keresztül a zene mások számára is gyógyító erővé.

–  A világ minden jelentős színpadán fellépett már, a napokban is Ázsiában énekelt. Örömet jelent még önnek a sok utazás?

–  Soha nem boldogított az utazás maga, mindig stresszt jelentett számomra. Fiatalként nagyon érdekelt a világ, nyitott voltam más kultúrákra, emberekre, általuk én is több lettem, mondhatom, hogy sikerült szinte mindent megélnem. Amikor gyermek került a családunkba, a fontossági sorrend ösztönösen és azonnal felcserélődött bennem, ma már teljesen más szerez örömet. Nem az a fontos, hogy milyen szerepet éneklek a New York-i Metropolitanben, sokkal többet jelent egy kimondott szó, egy gesztus, a kislányom ölelése. A sors kegyeltje vagyok, hogy gyermekem lehet, az ő érkezésével szerepvállalásaim is megváltoztak, más feladatok várnak már rám. Csodálatos felfedezni ifjú kiválóságokat is, mondhatom, kitüntetés rátalálni egy talentumra, végigkövetni az útját, mentorként részt venni a kiteljesedésében.

–  E tekintetben a Virtuózok című műsor nagy merítési lehetőséget biztosított.

–  A Virtuóz-gyerekek pótanyjaként mond­- hatom: a Kárpát-medence kiapadhatatlan klasszikus zenei tehetségekből. Zsűritár­saimmal megdöbbentünk azon, milyen sok fiatalt érdekel a komolyzene, és szerez nekik megnyugvást, nyújt kikapcsolódást. Ez megnyugtató a jövőt tekintve.

–  Bár élhetne bárhol a világon, több mint tíz éve mégis Fejér megye az otthona.

–  Magyar vagyok, szeretem a hazám, úgy érzem, itt tudom beteljesíteni a sorsom. Korábban, amikor erről nyilatkoztam, kaptam pár kéretlen levelet, hogy miért ömlengek erről annyit, de nem értem, miért kap pejoratív felhangot, ha azt mondom, hogy szeretem a hazámat. Sok ember e mondat hallatán rögtön a politikára asszociál, de én nem a politikáról beszélek, hanem Magyarországról. A hazaszeretet morális kérdés. El sem tudom képzelni, hogy ne szeressem a Bakonyt, a Balaton-felvidéket vagy a gulyáslevest. Ide születtem, én itt tudok úgy létezni, hogy jól érezzem magam.

–  Mi a fontosabb, a szakmai sikeresség vagy a békesség?

–  A kettő abszolút megfér egymás mellett, csupán jó családi háttér és egy jó csapat kell hozzá, hogy az ember balanszírozni tudjon. Nem könnyű, de meg lehet csinálni, ha megvan bennünk a felelősségtudat, hogy amire születtünk, az természetesen kötelezettségekkel is jár a társadalom felé. Ezt minden tudósnak, művésznek, sportolónak el kell fogadnia.

–  A Duna Tv-n vetített Partitúra sorozatban bőven nyílhatott alkalma hasonlóan gondolkodó emberekkel megismerkedni.

–  Rengeteg értékes emberrel találkoztunk, fantasztikus volt a forgatás. Arra viszont nem készültem fel, hogy azokat az élettörténeteket, amelyeket megosztottak velem, hogyan dolgozzam föl. Megviseltek az emberi sorsok, a szomorúak és a pozitívak egyaránt. A műsorral arra is sikerült rávilágítanunk, hogy vidéken élni nagyon jó. Sokan azt gondolják, vidéken nem is lehet igazi élet, mert minden Budapesten összpontosul. Ez nem igaz. Vidéken, állítom, erősebb közösségek élnek.

–  A közelmúltban Pro Voluntarius díjat kapott önkéntes munkájáért. A rengeteg elfoglaltsága és fellépése mellett mi készteti arra, hogy másokon segítsen?

–  Otthon mindig ezt láttam, ez számomra a természetes. Igaz, a szüleimnek nem voltak olyan lehetőségei, mint nekem, ismert operaénekesnek, de mindig azt gondoltam, hogy nekem ez is a dolgom. Igaz, attól én is jól érzem magam, hogy egy másik ember jól érzi magát.

–  Kossuth-, Liszt-, Prima Primissima díjas, hogy csak legnagyobb elismeréseit említsük. Melyik a szívének a legkedvesebb kitüntetés?

–  Nem érdemes rangsort felállítani a díjak között, de ha mégis, akkor két elismerésemre vagyok a legbüszkébb, az egyik a Pro Voluntarius, a másik a Nemzetközi Fair Play Díj, mert ezeket a kitüntetéseket nem a szakmai munkámért kaptam, hanem az önkéntes tevékenységemért. E díjak az életről szólnak, sokszor csak kevés hiányzik embereknek ahhoz, hogy továbbléphessenek. Természetesnek éreztem, hogy ha nekem több adatott, segítek annak a látássérült sportolónak, akinek egy repülőjegy hiányzott ahhoz, hogy eljusson arra a kvalifiká­ciós versenyre, ahol kivívhatja az olimpiai szereplést. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól e díjat átvenni.

–  Ma éjjel ünnepeljük Jézus Krisztus születésének napját. Önöknél hogyan telnek az ünnepek?

–  Az a szokás, hogy vetésforgószerűen minden évben másnál gyűlünk össze, idén a testvéremhez utazunk Kiskőrösre, majd karácsony másnapján a férjem testvéréhez Budapestre. A hagyományokból nem engedünk, Baja mellől származom, így a halászlé számunkra szent dolog, soha nem hiányzik az asztalról, a gyufatésztát pedig magam gyúrom. Szeretjük a rituálét, ahogy egybegyűlünk, tüzet rakunk a bogrács alá, megpucoljuk a friss halat, s miközben folyik a munka, forralt bort kortyolunk és nagyon sokat beszélgetünk. A másik állandó fogás a család saját receptje, a halbrassói, amelyet filézett pontykockából készítünk tepsiben, mellé zellersalátát kínálunk. A süteményeket is együtt készíti az asszonynép, az étkezés után pedig vígjátékokat nézünk. Nem vásárolunk egymásnak ajándékot, csak kicsiknek kerül meglepetés a fa alá. Számunkra az jelenti az ajándékot, hogy együtt vagyunk.

(forrás: Velkei Tamás, magyarhirlap.hu)

 

mindenszo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Bayer darabokra szedte a Bayer Showban az ellenzéket – videó

Blaha ételosztás – megint tobzódik a liberális média – Pedig 2004-ben még többen voltak – Mutatjuk