in ,

Menekül a Jobbik tagsága? Így oszlanak szét a Jobbik alapszervezetei

Mint arról korábban írtunk, 2020 januárjában választották meg a Jobbik elnökének a párt teljes ideológiamentesítésével kampányoló Jakab Pétert.

Mint arról korábban írtunk, 2020 januárjában választották meg a Jobbik elnökének a párt teljes ideológiamentesítésével kampányoló Jakab Pétert. És bár az új pártelnök egy darabig még tagadta, hogy összeállna a korábban „ősellenségnek” számító DK-s Gyurcsány Ferenccel és pártjával, idővel kiderült: „mindez üres beszéd volt”.

 

Jakab jött, a tagság ment?

Ennek jelei az Origo szerint már közvetlenül a tisztújító kongresszus után megmutatkoztak. Hiszen, mint írják: „alig száradt meg a tinta a Jakab győzelmét hitelesítő jegyzőkönyvön”, a békéscsabai alapszervezet közleményben jelezte, feloszlatta magát, tagjaik pedig kiléptek a pártból. A békéscsabaiak távozása ráadásul nemcsak az időzítés miatt volt kínos, hanem azért is, mert korábban ez volt az egyik legnagyobb csoport.

Vagyis ekkor már feltételezhető volt, hogy

Gyurcsány Ferenc politikájának térnyerése komoly szenvedést és elégedetlenséget fog eredményezni a Jobbikban.”

– írja az Origo. És így is történt. A tisztújítás után ugyanis szinte napi rendszerességgel érkeztek a hírek a különféle alapszervezeti önoszlatásokról, kilépésekről és kizárásokról, melyeket az Origo össze is gyűjtött. Íme néhány példa a portál gyűjteményéből a Jobbikot ért „veszteségekről”:

Alapszervezet/politikus(ok) Mikor? Mi történt? Búcsúüzenet
Békéscsabai alapszervezet 2020. január 26. Feloszlott a csoport, kilépett valamennyi tag „Reméljük a Jobbik egyszer majd visszatalál az eredeti útra. Ehhez kívánunk tiszta lelkű, bölcs vezetőket, akiknek a Haza sorsa fontosabb a saját karrierjüknél, és ezáltal képesek lesznek a „nemzeti ügy” valós képviseletére!”
Bencsik János parlamenti képviselő 2020. február 19. Kilépett a pártból, és annak parlamenti frakciójából „Elfogadhatatlannak tartom azt a politikai irányvonalat, amely a Jobbikot egy önálló arcél nélküli, jobboldaliságát felvállalni szégyellő párttá teszi.”
Szávay István volt parlamenti képviselő 2020. február 25. Kilépett a pártból „Húsz évet hagyok a hátam mögött onnantól kezdve, hogy elsős egyetemistaként 2000 szeptemberében elődszervezetünk, a Jobboldali Ifjúsági Közösség tagjává váltam.”
Debreceni alapszervezet 2020. február 28. Feloszlott a csoport „A maradék debreceni szervezetből velem tart öt tagtársam, akik szintén hosszú évek óta szolgálták a Jobbikot. A szervezet tagsága ezzel tíz fő alá csökkent, így a Jobbik alapszabályának értelmében a mai nappal megszűnt az ország második legnagyobb, 2004 óta működő jobbikos alapszervezete.”
Sneider Tamás volt pártelnök, korábbi országgyűlési elnök, parlamenti képviselő 2020. május 27. Kilépett a párt frakciójából „Jakab Péter pártelnökségénekmindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon, a közösség belső életéből pedig elképesztő kegyetlenséggel száműzze a kifelé hangoztatott szolidaritást és a bajtársiasságot.”
Varga-Damm Andrea parlamenti képviselő 2020. május 27. Kilépett a párt frakciójából „Egy ilyen közösséggel, amely megalázta az elmúlt 10 napban Sneider Tamást, Balczó Zoltánt, meggyalázta a párt egész tagságát, a párt parlamenti frakcióját, nem kívánok tovább együttműködni.”
Zalaegerszegi alapszervezet 2020. május 30. Két tag kilépett a csoportból, ami ezzel megszűnt „Nem vagyunk hajlandóak asszisztálni ehhez a diktatúrához.”
Mirkóczki Ádám volt pártszóvivő, egri polgármester 2020. június 2. Kilépett a pártból „Semmilyen nézeteltérés, semmilyen konfliktus nem áll ennek a hátterében.”

 

A Jobbikot baloldalra pozícionáló pártelnök politikájával szembeni általános elégedetlenséget, a fentebb említett politkusok kilépésén túl például a párt előző elnökének Vona Gábornak, valamint több, a korábban a Jobbikot támogató politikusnak (pl.: Balczó Zoltán) elhatárolódása is jól szemlélteti, akik a Jobbik legutóbbi akciójára reagálva tették egyértelművé: szerintük közel sem jó irány az, ha a Jobbik „gyűlöletkeltésben akarja legyőzni a Fideszt!” Persze a legfontosabb kérdés mégsem ez, hanem hogy mit fognak szólni mindehhez a Jobbik korábbi szavazói 2022-ben.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Brüsszel hallgat – A polgárháború küszöbén: szétverték Hollandiát a kijárási tilalom ellen tiltakozók + videóval

Röhögjünk együtt – Jakab szerint már 14%-on van a 6%-os Jobbik