in , ,

Megvan kikkel találkozott a sötét árnyék-Klári – Háborúpárti britekkel

Háborúpártiakkal találkoztak Dobrevék Londonban

Mindkét tárgyaló fél a háború eszkalációját, tehát azt a furcsa, sajátos logikát támogatja, hogy a békéhez minél több ember halála árán lehet eljutni – hívta fel a figyelmet Zila János azzal kapcsolatban, hogy Dobrev Klára és árnyékkormánya a brit Munkáspárt árnyékkormányával kezdett kétoldalú tárgyalásokat Londonban. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint útjukkal Dobrevék ugyanakkor a magyarországi baloldal felé mutatnak erődemonstrációt.

 

„Nem hiszed el: Gyurcsány szerint őfelsége III. Károly brit király árnyékkormányával találkoznak ma az emberei.” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Az eseményt Dobrev Klára egyébként azzal harangozta be: azért mennek a brit fővárosba, hogy „megmutassuk, van alternatívája Orbán rendszerének, a következő magyar kormány újra fogja építeni azokat az erős nyugati szövetségeket, amiket Orbánék leromboltak”. Gyurcsány Ferenc pedig úgy fogalmazott, hogy Dobrev elfogadott partnerként találkozik őfelsége III. Károly brit király árnyékkormányával. „Talán most majd többen értik: az árnyékkormány nem kommunikáció, nem a Demokratikus Koalíció pártügye, hanem remény, hogy helyreállítjuk a haza tisztességét itthon és külföldön” – hangoztatta a bukott miniszterelnök, aki minden bizonnyal a többi baloldali pártnak üzenve hozzátette, „jöjjenek velünk ezen az úton!”

– Nagy-Britanniában az árnyékkormány a politikai rendszer egyik régi, bevett, hivatalos eleme, amit az ellenzék legerősebb, legfontosabb pártja hoz létre egyfajta alternatívaként

– mondta lapunk megkeresésére Zila János.

Az Alapjogokért Központ elemzője rámutatott: a magyar politikai és pátrendszernek ugyanakkor mindez nem része, így londoni látogatásukkal Dobrev Kláráék a hazai baloldalnak üzenik, hogy annak a Demokratikus Koalíció (DK) az uralkodó pártja, ahová továbbra is várják a többi, parlamenti küszöb megugrásával küszködő, vagy egyenesen élet-halál harcot vívó ellenzéki párt politikusait. Dobrevék londoni útjával kapcsolatban az elemző felhívta a figyelmet arra is, hogy azon Vadai Ágnes, az árnyékkormány „hadügyminisztere” is részt vesz, aki korábban jelentős szerepet vállalt a Magyar Honvédség elsorvasztásában, eszközállományának lezüllesztésében.

Vadai nem mellesleg pedig azzal a Chris Evanssal találkozik, aki a brit árnyékkormány hadiipari beszerzésekért felelős államtitkára, és aki nyíltan háborúpárti álláspontot képvisel.

– Chris Evans nemrég, az orosz–ukrán háború egyéves évfordulóján, a Twitter-oldalán azt írta, hogy a Munkáspárt egységesen azon nemzetközi erőfeszítések mögött áll, hogy Ukrajna megkapja a győzelemhez szükséges eszközöket, ami teljes mértékben rímel a magyar baloldal háborúpárti álláspontjával – mondta Zila János. Emlékezett: nemrég maga Gyurcsány Ferenc is úgy fogalmazott közösségi oldalán, hogy „Magyarországnak kötelessége lenne egyértelműen támogatni Ukrajna honvédő háborúját”, illetve „biztonsági és becsületbeli kötelesség Ukrajna támogatása”. – Dobrev Klára és a brit Munkáspárt árnyékkormánya, azaz mindkét fél a háború eszkalációját, tehát azt a furcsa, sajátos logikát támogatja, hogy a békéhez minél több ember halála árán lehet eljutni – összegzett lapunknak az Alapjogokért Központ elemzője.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Rendkívüli! Szijjártó még sosem akadt ki ennyire az amerikai külügyre – Videó

A nemzetközi hálózat támadást indított a nemzeti portálok és személyek ellen – Most Bogár Lászlót vették célkeresztbe