„A teher, amit most a nyakadba vettél, emberpróbáló. De ismerlek: okos vagy, elszánt, kiváló politikus, és jó ember.
Úgy kell most átvenned a hajó irányítását, hogy tudod: a vihar sosem fog elülni. Ha azt tenné, majd fújják mindenhonnan. Ebben élünk, amióta politikai közösségként megszülettünk.
2002-ben Medgyessy kabinetfőnökeként, 2006-ban Gyurcsány Ferenc mellett vittél végig győztes kampányt. A győzelmek aktív részese voltál.
Amikor feladatot vállaltál a legtetején, listavezetőként, a DK 15 százalékos eredménnyel, 4 képviselővel jutott az Európai Parlamentbe.
Az EP alelnökévé választottak. Ismered az államigazgatást, egyik kidolgozója voltál a rendszernek, amely elindította az uniós pénzeket Magyarországra.
A 2021-es előválasztáson hatalmas fölénnyel nyerted az első fordulót. Aztán jött másoknak a villamos, aki most épp másutt feloszlatja a pártját, gyorsan besorolt egy korábbi fideszes civil mögé. És ne feledjük: a második fordulót országszerte ellepték a fideszes szavazók. Egyik sem Rád voksolt. Minden idők legnagyobb orbáni kétharmada lett a vége.
Aztán másodszor is bizalmat kaptál arra, hogy képviseld a nemzeti érdeket az Európai Parlamentben.
Ezt is teszed Molnár Csabával – a másik három párt delegáltjai nem ezt teszik.
Benned megbízhat minden demokrata. Sosem ültél Orbán díszpáholyában, sosem mondasz »taktikus«, valójában becstelen mondatokat megtámadott ukránokról, lábbal tiport emberi jogokról, sosem dolgoztál Meszáros Lőrinc bankjában. Ezekből is látszik: szereted a hazád.”
(Gréczy Zsolt)
Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?