Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Megszólalt a strici – Gyurcsány a magyar Himnuszt megvetően „valamiféle zenének” nevezte

0 megjegyzések 6 megtekintés

Ahogy nem először fordul elő  könnyelmű politikusokkal, ezúttal is egy bekapcsolva hagyott mikrofon lett Gyurcsány Ferenc veszte.

Amikor Gyurcsány végzett évértékelőnek tekintett szónoklatával elfeledkezett arról, hogy a ruhájára illesztett mikrofont még nem kapcsolták ki és a maga megvető modorában, szinte undorodva csak ennyit mondott: „Lesz itt valami zene. Ja a Himnusz jön.”

Szemtanúk szerint még legyintett is egyet. A szánalmas jelenetet Gyurcsány hívei közül többen is hallották, de mondhatni magától értetődőnek tekintették.

A kínos, de önmagáért beszélő jelenetet a DK elnök iránti elfogultsággal nem vádolható INDEX vette elsők között észre.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy az INDEX későbbi tudósításaiból ezt a kínos részt már eltávolították.

Folyamatosan gúnyolódott

Gyurcsány amúgy az „évértékelőben” folyamatosan gúnyolódott a nemzeti jelképeken.

Megvetően beszélt a”két kisfröccs után énekelgetett székely himnuszról”, a „bánatosan lengetett nemzeti zászlóról”, kiváltva ezzel a DK-s közönség egyetértő megnyilvánulásait.

Gyurcsány és politikustársai nem először gúnyolódnak nemzeti jelképeken. Korábban nagy felháborodást keltett, amikor a DK elnök és Bajnai Gordon első számú tanácsadója Dessewffy Tibor egy tévéműsorban ócska „középszerű műdalnak” nevezte a székely himnuszt.

 

(forrás:ripost.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.