Szerintük Erdély mindig román föld volt és az is marad.
Több tucat román nacionalista tüntető érkezett szombat kora délelőtt Tusnádfürdőre, ahol várhatóan 11:30 körül mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. A szélsőségesek román nemzeti zászlókkal vonultak a településre, ahol kedd óta zajlik a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ami az összmagyarság kiemelt nyári kulturális és közéleti rendezvénye.
A Mandiner helyszínen tartózkodó munkatársai azt jelentették, erős a rendőri jelenlét Tusnádfürdő központjában, eközben a tüntetők első hulláma már úton van a rendezvény helyszínére.
„Valami örök: Erdély román föld” – ilyen és ehhez hasonló feliratok olvashatók a tüntetők által cipelt táblákon. Tudósítónk szerint a tüntetők románul énekelnek és provokálják a beszédre érkező magyarokat. Ugyanakkor masszív rendőrsorfal választja el a nacionalistákat és a szabadegyetem magyar résztvevőit.
Ezzel párhuzamosan azonban úgy tűnik, a tavalyinál is többen kíváncsiak a miniszterelnöki beszédre, már csak a tér hátsó szegletében van szabad hely.
(Maszol, Mandi)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!