Támogatás
kedd, május 27, 2025
Támogatás
Támogatás

Megérte az 50 milliárd Rákosrendezőre – Karácsony bejelentette: Napokon belül működésképtelenné válhat a főváros

1 komment 1,2K megtekintés

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be hétfőn Karácsony Gergely főpolgármester, hogy a folyamatos kormányzati elvonások, a tizenkétszeresére nőtt szolidaritási hozzájárulás miatt a főváros működőképessége veszélybe került. „Magyarország korrupt és felelőtlen gazdaságpolitikáját folytató kormányát” kell finanszírozniuk a főpolgármester szerint, aki hosszasan sorolta, hogy milyen bírósági pereket nyertek, illetve megemlítette azt az alkotmánybírósági határozatot is, amely szerinte a főváros oldalán áll.

A megnyert eljárások ellenére a kormány még most 51 milliárd forintot követel Budapesttől. Ezért a főváros még hétfőn azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól, hogy a Magyar Államkincstár ne inkasszózhassa a számláját. Ez az inkasszó szerdán lenne esedékes, ha addig a főváros nem kapja meg a jogvédelmet – Karácsony szerint korábban mindig megkapták –, akkor szerdán újabb 12 milliárd forintot emelhetnek le a főváros folyószámlájáról, ami Karácsony szerint ahhoz vezethet, hogy az év hátralévő részében nem tudnák finanszírozni a közszolgáltatásokat.

Budapest a főpolgármester elmondása szerint idén eddig 32 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulást fizetett be az államkasszába, „közben 35 milliárd ment ebben az időben a fővárosi közösségi közlekedésre”. A kormány öt éve bünteti Budapestet, „mióta én vezetem a várost”, de eddig megoldották, hogy ne kelljen a közszolgáltatások szintjét csökkenteni, hogy a budapestiek „ne érezzék a büntetést, amit nekik szánt a kormány”.

Most viszont „eljutottunk arra a pontra, hogy ha nem teszünk rendkívüli lépéseket, a város elveszíti a működőképességét”,

méghozzá akár már napokon belül.

Karácsony az azonnali jogvédelem iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg bejelentette: napokon belül egyeztetni fognak a főváros közszolgáltató cégeinél működő szakszervezetekkel, hogy közösen mérjék fel, a bíróság esetleges elutasító végzése hogyan befolyásolhatja a közszolgáltatások színvonalát és az álláshelyeket. Emellett arra utasította a BKK vezetését, hogy az

dolgozzon ki vészforgatókönyvet, nézzék meg, milyen mértében kell visszafogni a tömegközlekedési kapacitást, ha az állam érvényesíti az inkasszót.

Egy kérdésre azt mondta: a bíróságnak 15 napja van a döntés meghozatalára, és hozzátette: „reméljük a legjobbakat”. A mostani döntés szerint „sokkal nagyobb horderejű, mint bármikor korábban”.

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
1 Hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése
Alíz Magyar
Alíz Magyar
16 órák ezelőtt

Milyen gazdálkodás ez? Nincs pénz, de Rákosrendezőt megvesszük? A haveroknak kifizetjük a jutalmakat? Megvan még a x tanácsadó? Márta Imre?

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

1
0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.