Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

Még mindig a Mini-Dubaj ügy – Bognár Zsolt: Ceglédi Zoltán, a hiszékeny?

0 megjegyzések 2,1K megtekintés

„Most nézem csak, arról írt Magyar Péter még tegnapelőtt, hogy hurrá-hurrá, megakadályozták Rákosdubajt, de, most figyelj, ő egyébként tudta, hogy az arabok már múlt héten elálltak a szerződéstől. DE AKKOR MIÉRT NEM SZÓLTÁL, BASZKI, hogy Karácsonynak nem kell elkúrnia a pénzünket erre a mérgezett romhalomra?…”.

Zoltán! A hiszékenység ebben a lőporos politikai vegyesfelvágottal terhelt hazai nyilvánosságban nem erény. Azt, akár csak feltételezni is, hogy üs-tökös Pöti igazat mond, olymértékű naivitás az ön részéről, amire nem találok szavakat.
Egész létezése ennek fröccsöntött Háry Jánosnak a blöffölés, az arcátlan hazudozás és hiába szembesítik percenként a szakmányban alkalmazott hiteltelen pampogásaival, reakciója a még ordenárébb valótlanságok közlése.

Kedves Zoltán! Önnek életszerű, hogy az arab befektetői csoport feje ül gondterhelten az irodájában, a magyarországi ,,Mini-Dubaj” megpecsételődött és lyukra futott sorsán lamentálva a munkatársaival, majd a fejéhez kap, hogy:
El ne felejtsük üs-tökös Pötit azonnal felhívni a projekttől történő elállásunk hírével, különben ránk dől a Burdzs Kalifa!
Pöti szavahihetősége egyenértékű a skorpióéval, akit a béka megsegített, imigyen:
,,A skorpió át akart jutni a folyó túlsó partjára, de nem tudott úszni. Megkérte hát a békát, hogy vigye át a folyón. „Dehogy viszlek – mondta a béka. – Tudom, hogy mit fogsz tenni. Megszúrsz, és akkor megfulladok.” „Hát azt hiszed, hogy képes lennék erre – méltatlankodott a skorpió. – Ha megszúrnálak, veled együtt én is megfulladnék.” Végül a béka beleegyezett, hogy átviszi a folyón. Vesztére, mert a skorpió félúton megszúrta. A béka szomorúan kérdezte tőle: „Miért tetted ezt velem? Most mind a ketten elpusztulunk.” Sajnálom – mondta a skorpió –, ilyen a természetem.”

Igen, a természeten van a hangsúly. Ha valaki úgy van összerakva, hogy a hazugságai ellenére a közösségénél személye nem az általános és azonnali megvetését és kiközösítését eredményezik, ráadásul a saját oktondi ,,békái” még éljenzik is az arcátlanságait, addig csak annyit tehetünk, hogy várjuk a tiszás ,,békák” mielőbbi eszmélését és felhívjuk a figyelmüket vállalhatatlan gatya-huszáruk kijelentéseire. Enélkül kuruttyolhatunk napestig, mert hazánk kéretlen, üs-tökös skorpiója akit csak ér, megfelelő pillanatban, de meg fog marni, ahogyan eddig is tette. Nemcsak az ellenfeleit, de a sajátjait is, akiknek szájszagáról most ne is beszéljünk.
Miért?
Mert ilyen természetellenes a természete.

UI: Hinni, de legalább is remélni szeretném, hogy társadalmunk többségének morális színvonala magasan felette áll a szégyenletes pöti huszárunk által elvárttól és megszokottól.

Bognár Zsolt /Parabolha/

 

Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.