Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Még egyszer a Helsinki Bizottságról – Most egy nyugalmazott ügyvéd szemszögéből

0 megjegyzések 1 megtekintés

Ebben az országban valóban diktatúra van. De nem Orbán Viktor, hanem a Helsinki Bizottság diktatúrája.

Skandalum történt. Az Orbán-kormány megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét. Mondja ezt a Helsinki Bizottság, és elégtételt követel – egyelőre csak – a magyar bíróságon. Perrel követelik a bíróságtól, hogy a kormány a Soros-tervről készült nemzeti konzultáció kérdőíveit zúzza be, és fizessen kétmillió forint sérelmi díjat nekik, mert különben…

Az történt, hogy a Soros-terv ügyében készült nemzeti konzultációs kérdések egyikében magyarázatként megemlítették a Helsinki Bizottság nevét is, szóvá téve, hogy jelentős anyagi támogatást kapnak Soros Györgytől, és a migránsok tiltott határátlépése kapcsán hangot adtak azon véleményüknek, miszerint „aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása”. Nem mintha nem ez lenne a véleményük, de miért is ne kötözködnének, mondván, hogy az idézet ki van ragadva a szövegkörnyezetből és így már más értelmet nyer.

Hosszas jogászkodással oldalakon keresztül bizonygatják, hogy ők csak a menekültekért aggódnak, de miután minden migráns menekült, amíg be nem bizonyosodik róla, hogy nem menekült, addig egyetlen tiltott határátlépő ellen sem lehet semmilyen hátrányos jogkövetkezményt alkalmazni. És itt a probléma, mert a jogi előírások szerint ez fordítva van. Vagyis mindenki illegális határátlépő, amíg a menekültügyi eljárás során nem kap menekültstátust. Ehhez azonban a delikvensnek a magyar határnál jelentkeznie kellene a hatóságnál, és kérni a menekültstátus elismerését. Nem pedig átmászni a kerítésen, amit a nem menekültek bejutásának megakadályozására emeltek.

De most arról van szó, hogy a Helsinki Bizottság jó híre (mije?) került veszélybe, amit csak azzal lehet orvosolni, hogy a nemzeti konzultációs kérdőíveket be kell zúzni, és sérelmi díjként kétmillió forintot kell fizetnie a kormánynak nekik. Később Strasbourgban ez a kétmillió forint már húszmillió euró lesz. Ez a lényeg, erről szól a történet. Bezúzni a konzultációs kérdőíveket és nyerészkedni.

Elérkezett az ideje, hogy a magyar kormány belássa, a Helsinki Bizottság felette áll mindennek. A Helsinki Bizottság érinthetetlen, és közvetlenül van bekötve Brüsszelbe, Strasbourgba, sőt a Wall Street-i globalista elitklubba. A Helsinki Bizottság nem veszíthet pert Budapesten, vagy ha mégis, akkor megnyeri Strasbourgban, mert a Helsinki Bizottságnak mindig mindenben igaza van. Ez valahogy „történelmileg így alakult”. Az Orbán-kormány jól teszi, ha nem kezd ki a Helsinki Bizottsággal, mert úgyis csak a rövidebbet húzhatja, ezért a nemzeti konzultációs kérdőívekből sürgősen húzza ki a Helsinki Bizottság nevét, ha nem akarja magára vonni az egész „művelt világ” haragját.

Gondoljanak a Helsinki Bizottság Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester elleni perére, amely még ma is (!) folyamatban van, és amelyben, még 2015-ben, a kerület egyik parkjában tucatjával tanyázó migránsok nevében perelték be a polgármestert, amiért egy facebookos felhívásban igyekezett megnyugtatni a kerület lakosságát, hogy az önkormányzat ura a helyzetnek, és megvédi őket a szemetelő, randalírozó, szükségüket végző idegenektől. A Helsinki Bizottság jogi álláspontja szerint a polgármester a Facebook-közleményével zak-
latta (!) a közparkban tábort verő illegális migránsokat, akik nyilvánvalóan nem is olvasták ezt a közleményt, továbbá a keresetet kézhez kapó magyar bírók röhögés nélkül voltak képesek eljárni ebben a jogi nonszensz ügyben.

Ebben az országban valóban diktatúra van. De nem Orbán Viktor, hanem a Helsinki Bizottság diktatúrája.

A szerző nyugalmazott ügyvéd

 

(magyaridok.hu, Somogyi János)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.