Támogatás
csütörtök, május 29, 2025
Támogatás
Támogatás

Még egy LMP-sel kevesebb – Kilép az LMP-ből a sorosista EP-képviselő, Meszerics Tamás

0 megjegyzések 3 megtekintés

Kisebb káosz az LMP háza táján. Nem sokkal az után, hogy Demeter Márta lett az LMP társelnöke, a párt egyetlen EP-képviselője közölte: kilép az LMP-ből. Véletlen? Aligha!

 

Meszerics Tamásról majd két éve írtuk, hogy szerepel azon a listán, melyet a Soros György által alapított Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) adott ki a „megbízható” képviselőkről. Hogy Meszerics Tamás bekerült ebbe a lajstromba, mondhatni: nem újdonság, hiszen 1995-ig a vadliberális SZDSZ tagja, majd a Soros-egyetem oktatója volt, 2009 és 2010 között lett LMP országos választmányának titkára, 2013 és 2014 között pedig annak tagja volt. 2014-től ül az Európai Parlamentben, a migránssimogató zöldeket „erősítve”.

Vasárnap először az Index hozta le a hírt, az EP-képviselő kilép az LMP-ből. Ezt követően a távirati irodának Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője is megerősítette Meszerics kilépését. A sorosista EP-képviselő a portálnak elmondta: hétfői hatállyal lép ki a pártból, kedden pedig Facebookon hozza nyilvánosságra döntését.

Meszerics azt mondta: az LMP az elmúlt időszakban új stratégiai irányba állt, amit nem előztek meg jelentősebb politikai viták, ráadásul utolsó döntéseivel „komoly politikai kockázatot vállalt”. Ez olyan kockázat és olyan irány, amit „nem kívánok, de jó lelkiismerettel nem is tudnék védeni a nyilvánosság előtt”.

Az EP-képviselő döntése, annak időzítése nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy szombaton egy exszoci, fake news-gyáros képviselő, Demeter Márta lett az LMP társelnöke (Szél Bernadett helyett, aki korábban mondott le). Bár ezt a felvetést Meszerics nem kívánta kommentálni a sajtóban.

 

 

(forrás: Nagy Gábor, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.