Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Márpedig ez a szutyok el lesz bontva! Bírósághoz fordul a fővárosi kormányhivatal a Horn Gyula sétány ügyében

0 megjegyzések 24 megtekintés

A kormányhivatal az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a Fővárosi Közgyűlés „ragaszkodott jogsértő döntéséhez a Horn Gyula sétány elnevezésének ügyében”, azt a kormányhivatal törvényességi felhívása ellenére sem változtatta meg, ezért a hatóság kénytelen a Fővárosi Törvényszékhez fordulni.

Mint felidézték, az önkormányzati törvény világosan kimondja, hogy közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

A Magyar Tudományos Akadémia két ízben is megállapította, hogy Horn Gyula részt vett 20. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában, így Budapest Főváros Kormányhivatalának álláspontja szerint jogszerűen nem nevezhető el róla közterület – áll a közleményben.

Hozzátették: a kormányhivatal március 21-én bocsátott ki törvényességi felhívást, amelyben a közterület elnevezésének módosítását kérte a fővárosi közgyűléstől, ám a testület április 26-i ülésén a törvényességi felhívást elutasította, így egyértelművé tette: ragaszkodik a jogszabályellenes helyzet fenntartásához.

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.