Márki-Zay Péter kiverte Jakab Péter kezéből a kenyeret, amely ráadásul a parizeres felével, pirosaranyostól kenődött el a padlón. Szerencsére a magyar választók nem fogékonyak a szélsőséges, félelemkeltő, neonáci üzenetekre, az üres, demagóg, minden valós teljesítményt nélkülöző melldöngetésre. Tornyokba halmozott parizer és paprikás krumpli, a fórumlátogató érzelgős ölelgetése (amelynek megjátszott voltát azért egy utólagos fintor csak elárulta), az Országgyűlés szellemének meggyalázása, a melósok – a Jakab számára állítólag legkedvesebb szavazói csoport – arrogáns és pökhendi letorkolása, a testőrök ráuszítása egyes járókelőkre: ez mind olyasmi, amire nem vevők a magyarok. Így Jakab Péter nagy valószínűséggel csak a megalázó negyedik helyre szorult a szivárványkoalíció szánalmas szappanoperáján (miniszterelnök-castingján), pedig még garantálta, hogy majd ő váltja le Orbán Viktort.
Megmosolyogtató Jakab elbizakodottsága. Egyes szélsőséges jogászok (Vörös Imre, Fleck Zoltán, és társaik) arról álmodoznak, hogy a választási győzelme esetén a baloldal feles többséggel is szabadon alkotmányozhat majd, és a Jobbik elnököcskéje elhitte, hogy tényleg eljött az anarchisták Kánaánja. Hogy a választók többsége zsigerből gyűlöli a kormányt, és hajlandó felülni minden provokátor-percembernek, aki valami vaskos dolgot – erőszakot, pusztítást, bosszút – ígér. Láthatóan beleélte magát, hogy a magyarok csillogó szemmel fogják hallgatni, hogy ő, Jakab Péter öblös hangon zengi el a tükör előtt hosszan begyakorolt sorait, amelyekben kéjelegve képzeleg a kormányfő megbilincseléséről, börtönbe zárásáról, és megerőszakolásáról. Ja, és mindeközben a szólásszabadságot hiányolta.
Mindezt persze szabadon megteheti Jakab Péter, hiszen Magyarországon mindenki azt mond, amit akar. Ám a szavazók ítéletével szemben nincs apelláta, ezt az önközpontú pártelnököcskének is el kell fogadni. Ahogy a konzekvenciát is illik levonni. Ha a legnagyobb ellenzéki pártként elkönyvelt Jobbik elnökének a béka nemesebbik fele alatt van a támogatottsága, akkor az nem sok jót ígér az egykor radikális alakulat jövőjére nézve sem. Ám ha azt vizsgáljuk, ki lehetne Jakab utódja, onnantól kezdve komikus fordulatot vesz a történet. Az alelnöki tisztséget betöltő Potocskáné, aki tavaly csevegve éhségsztrájkolt a Balaton-parton, vagy Szilágyi György, akit a Jobbik süllyedő hajójáról már korábban eltávozott prominensek a párt egyik legopportunistább politikusának neveztek, vagy esetleg olyasvalaki, akinél az a kockázat áll fenn, hogy korábbi neonáci megnyilvánulások formájában igencsak kellemetlen csontvázak kerülnek elő a szekrényből? Lehet, már mindegy is.
(Kárpáti András, magyarnemzet.hu)
Add tovább!
