Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Márki-Zay bő nyállal beszopta azt a bizonyost – Egy komoly pert vesztett el – Mutatjuk

0 megjegyzések 12 megtekintés

Márki Zörej Péter pert vesztett, egy komoly pert. Amit eddig is tudtunk, mostantól hivatalosan is kijelenthető: Márki Zaj egy becstelen gazember. A perekre annyira érzékeny 444 most hallgat, vagy alig számol be a hírről, csak egy mínuszos részben a portáljukon. De kussol hazánk legnagyobb álhírgyára, a 24.hu is, benne Horváth Csaba Lászlóval, aki most otthon ül a fürdőkádjában, fülén fülhallgatóval, szemén szemellenzővel, és kussol.De kussol a másik híres álhírgyár, a nyíltan keresztényellenes HVG is.

Íme a kis videó Márki Márk elvtársról!

(Forrás: M1 videó)

Természetesen a fideszeseket rendszeresen lámpavason látni akaró Márki Zörej tovább magyarázkodik! Kár, ennek vége, elvtárs!


Tehát az ügy összefoglalva:
Jogerősen elmarasztalta a Szegedi Ítélőtábla Márki-Zay Péter (független) hódmezővásárhelyi polgármestert kedden a helyi kórházra tett kijelentései miatt – tájékoztatott az egészségügyi intézmény főigazgatója.

Kallai Árpád azt mondta, a bíróság megállapította, hogy a politikus valótlan tényállításaival megsértette az intézmény jó hírnevét, amikor tavaly tavasszal az országgyűlési választások kampányában két lakossági fórumon úgy fogalmazott, „ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják”, és állítását több példával is igyekezett alátámasztani.

A bíróság nyilvános elégtételadásra, valamint nyolcszázezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a politikust, és eltiltotta a további jogsértéstől. A főigazgató kifejtette: a polgármester kijelentése – a táblabíróság szerint is – alkalmas arra, hogy megingassa a közbizalmat az intézmény iránt. A beteg-orvos, beteg-ápoló és a beteg-intézmény közötti bizalmi viszony a gyógyítás alapfeltétele, így azt megbontva a közintézmény működése és akár maga a gyógyulás is veszélybe kerülhet.

„Példátlan ma Magyarországon, hogy egy polgármesterről jogerős bírósági ítélet mondja ki, hogy hazudott, és megsértette a saját városa kórházának jó hírnevét” – mondta a főigazgató.

Kallai Árpád közölte, a jogerős ítélettel bebizonyosodott, hogy ma, amikor az egészségügyi ellátórendszer és az egészségügyi intézmények gyakran válnak a politikai csaták eszközévé, egy kórház képes megvédeni saját és dolgozói jó hírnevét.


Eddig a hír. Ez bizony szopás, kedves Márki Zörej elvtárs. Ráadásul bő nyállal!

mindenszo.hu

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.