Támogatás
vasárnap, április 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Márciustól 2.5 millióra nő a fizuja a parizerzabáló ál-prolinak

0 megjegyzések 27 megtekintés

Jelentősen megnő a baloldali frakcióvezetők fizetése március 1-től, így Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc is közel 2,5 millió forintot vihet majd haza.

Márciustól 107 ezer forinttal nő a parlamenti képviselők alapilletménye, azonban az érintettek átlagosan még ennél is magasabb fizetésemelést kaphatnak az illetményszorzóknak köszönhetően. Pár évvel ezelőtt a bruttó átlagkeresetekhez kötötték a képviselőknek járó havi juttatást. A KSH csütörtöki jelentése szerint tavaly 9,7 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset, tehát a képviselők fizetése is ilyen árnyban fog emelkedni.

 

 

 

Ezzel a képviselői alapfizetés az eddigi bruttó 1 millió 103 ezer forintról 1 millió 211 ezer forintra növekszik. A különböző tisztségekért és bizottsági helyekért még ennél is magasabb összeg jár, a pluszpénzeknek köszönhetően. Azon képviselő, aki csak egy bizottság tagja, 1 millió 453 ezer forintot keres majd havonta. A hét frakcióvezető, a hat parlamenti alelnök és a háznagy bére több mint 214 ezerrel növekszik, 2 millió 421 ezer forintot kapnak.

ENNEK FÉNYÉBEN TEHÁT JAKAB PÉTER, SZABÓ TÍMEA, TÓTH BERTALAN ÉS GYURCSÁNY FERENC IS 2 MILLIÓ 421 EZER FORINTOT KAP MAJD.

(origo.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.