Támogatás
péntek, július 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Már a kutyának sem kell! Nem eszik olyan forrón a kását: hiába állt meg hazafele Lengyelországban Zelenszkij, állami vezetőknél nem járt

0 megjegyzések 38 megtekintés

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Volodimir Zelenszkij szombaton, az Egyesült Államokból, illetve Kanadából útban hazafelé megállt a lengyelországi Lublinban, ahol lengyel önkénteseket részesített ukrán állami kitüntetésben.

Az ukrán elnök X-bejegyzésben számolt be Lengyelországi látogatásáról, köszönetet mondva egyúttal a lengyeleknek a háborús támogatásért.

Azonban, mint azt később a lengyel államfő nemzetközi politikai hivatalának vezetője, Marcin Przydacz közölte,

Andrzej Duda hivatala nem kapott semmilyen találkozóra vonatkozó javaslatot Zelenszkij lengyelországi tartózkodása alatt

– idézte az illetékeseket a Guardian, hozzátéve, Zelenszkij hivatalos állami szereplőkkel, tisztségviselőkkel így nem találkozott a rövid kitérő során.

 

Mint ismert, az utóbbi napokban az ukrán gabonaexport miatt fagyos lett a két ország kapcsolata. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken azt üzente Zelenszkijnek, hogy

ne sértegesse a lengyeleket,

fenntartva a kemény retorikát Kijevvel szemben az október 15-i választások előtt. A két ország között az ukrán gabonaexport miatt mérgesedett el a viszony, a lengyelek a fegyverszállítások leállítását is belengették, amire Zelenszkij hevesen reagált.

 

 

(Mandi)

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.