Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Magyarországra látogat Kína miniszterelnöke – Biztos azért, mert „Orbán annyira el van szigetelve”, mondják a libsik

0 megjegyzések 11 megtekintés

Magyarországra látogat Kína miniszterelnöke

 

Ma érkezik Budapestre Li Ko-csiang kínai miniszterelnök. A világ egyik legfontosabb vezetője Orbán Viktor miniszterelnök meghívására látogat hazánkba, hétfőn pedig az ő vezetésével tartják meg a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóját, amelynek a magyar főváros ad otthont.Fotó: MTI archív

Kedden Orbán Viktor és Li Ko-csiang kétoldalú, hivatalos államközi tárgyalást is folytat egymással, illetőleg sor kerül további bilaterális egyeztetésekre több térségbeli ország kormányfőjével – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Kínai források szerint az ázsiai ország azzal számol, hogy a csúcstalálkozón meghatározzák majd az együttműködés irányát, és azokat a lépéseket, amelyek elősegítik a Kína és Európa közötti kapcsolatokat. Lázár János pedig nem rég azt mondta a Kormányinfón, hogy a közép-európai kínai csúcson a Budapest-Belgrád vasútvonal építését hivatalosan is bejelentik majd.

A miniszterelnöki vizit miatt forgalomkorlátozásokra lehet számítani, ezekről részletesen tájékoztat a BKK oldala.

Kovács Dániel

(demokrata.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.