Papírból olvasni egészen más.
Nagyobb ívű beszédeknél egyenesen természetes. Átgondolt mondatok, egy komoly eseményen, ünnepségen. Teljesen rendben van. A súgógép pedig a színpadokon használatos, régen súgólyukból suttogtak, manapság nem tudjuk van-e erre modernebb megoldás. A színész tudja fejből a darabot, ha valamit elfelejt, a lyukból felszólnak neki, és segítenek.
De Kamu Geri valami egészen mást művel. Mivel a Facebook oldalát sem ő szerkeszti, sőt, nyelvvizsgája, és jogsija sincs, feltehetőleg kb. semmihez sem ért, csak irányítják, mint egy bábút, így a beszédét sem ő írja feltehetőleg. Ha ő írná, talán büszke lenne rá, és egy emelvényre helyezve olvasná fel azt. De nem, ő úgy csinál, mintha fejből mondaná a mondandót, eközben az alant látható fotó is érzékelteti, hogy ő biza átveri az embereket. A fejből beszélés csak látszat, valójában egy digitális súgógépet használ. Csal.
Ha nem bukott volna le a fotóval, utólag nem magyarázkodna, és senki sem tudná, hogy súgógépet használ, ÉS EZ A LÉNYEG!
Ő Karácsony Gergely, Magyarország legidiótább, legkreténebb politikusa.
Nekünk pedig jogunk van leírni, elmondani a véleményünket, ha Orbán Viktort le lehet g*czni a balhibbantaknak naponta, büntetlenül, nekünk jogunk van egy kretén idiótára azt mondani, hogy kretén idióta!
Ennyi.
mindenszo.hu
Add tovább!