Támogatás
szerda, április 16, 2025
Támogatás
Támogatás

Letette a garast a sátánista Tóta W. Árpád Magyar Péterék mellett: azonnal a szárnyai alá vette Kollár Kingát

0 megjegyzések 215 megtekintés

Döbbenetes vallomást tett Brüsszelben Kollár Kinga. A Tisza Párt európai parlamenti képviselője a költségvetési ellenőrző bizottság ülésén – angolul felszólalva – hatékonynak nevezte a hazánknak járó uniós források visszatartását.

Kollár úgy fogalmazott, hogy magyarként azt kell mondanom, hogy [a jogállamisági eljárás] nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, és ebből egymilliárd már el is veszett a magyarok számára.”

 

A jelek szerint Tóta W. Árpádot egy cseppet sem háborította fel Kollár Kinga kijelentése, sőt a publicista szerint egyedül a magyar kormány felelős azért, mert Magyarország nem kapta meg az uniós pénzek jelentős részét.

„Miattuk nincs pénz, senki más ebben nem hibás. Ez természetesen helyzetbe hozza az ellenzéket. Ez egy ténymegállapítás. Nem ők intézték így, hanem ti. És tudjátok, mi hozza még helyzetbe? Az, hogy ők viszont meg fogják kapni azt a pénzt, amint átveszik a hatalmat. Tízmilliárdokat, euróban. És nem kell sem zseninek, sem szentnek lenni ahhoz, hogy utána ezzel jobban gazdálkodjanak. Elég nem jutni odáig, hogy az legyen az élet értelme, hogy magukra aggatják egy kisvárosi rendelő árát, aztán pucsítanak vele az Instán. Elég utat engedni a jogállamnak, és benne az igazságszolgáltatásnak. Ijesztő, mi?

Na menjetek, foglaljátok el a Millennárist. Ha az ország nyomorának a felelőseit keresitek, csak nézzetek körül, ott lesznek.

Ismerős arcok. Nem elárulták a hazát, hanem egyszerűen ellopták” – írta Tóta W. Árpád.

 

(Mandi)

 

Kérlek segítsd munkánkat és a mindenszo.hu fennmaradását, mert a liberálisok el akarnak minket TAPOSNI!

Támogasson minket!

Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.


Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!


Átutalással szeretne támogatást küldeni?

 

 

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.