Támogatás
csütörtök, május 8, 2025
Támogatás
Támogatás

Lengyelország megvétózza a Magyarországgal szembeni uniós szankciókat

0 megjegyzések 3 megtekintés

Lengyelország vétót emel a Magyarországgal szembeni európai uniós szankciók ellen, ha az ügy a Tanács elé kerül – jelentette ki Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter litván hivatali partnerével csütörtökön Vilniusban folytatott megbeszélését követően, a két politikus közös sajtóértekezletén.

Az uniós alapszerződés 7. cikkének alkalmazásával kapcsolatban Czaputowicz kijelentette,

ha ez az ügy a Tanács elé kerül, ellene voksolunk. Megvétózzuk a döntést, ha az szankciókat vezetne be. Úgy vélem az EU igyekszik növelni a nyomást régiónk országain, de mi kötelesek vagyunk szolidaritást mutatni ezzel szemben.

Litván kollégája, Linas Linkevicius úgy vélte, hogy a Magyarországgal szembeni esetleges szankciók nem segítenek áthidalni az álláspontok közötti szakadékot. Hozzátette,

a párbeszédet támogatjuk az ultimátumokkal szemben.

Arra a kérdésre, hogyan szavazna Litvánia ha a szankciók napirendre kerülnének a Tanácsban, a litván külügyminiszter mindössze annyit reagált, a „jövő kérdéseivel a jövőben foglalkozunk”.

Az Európai Parlament (EP) megszavazta szerdán a magyar jogállamisági helyzetről szóló, Judith  különjelentést. A dokumentum értelmében Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását. A voksolás nyomán az ügy az EU Tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az EU alapértékei.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Forrás/fotó: MTI

(forrás:pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.