Újra megmentjük Varsót
A lengyel közvéleményt egyáltalán nem rázta meg a hír, hogy az EU megindítja hazája ellen a 7. cikkely szerinti eljárást, amely Varsó uniós szavazati jogának felfüggesztéséhez vezethet. Paradox módon a lengyel társadalom – a magyarral együtt – határozottan uniópárti, de nyilvánvaló, hogy mindkét nép egy másik, ha úgy tetszik, egy igazi Európai Unióra vágyik. Ezt az eljárást amúgy „atombombának” is nevezik az elemzők, utalva arra, hogy akire ledobják, az valószínűleg megsemmisül politikai és gazdasági értelemben is. Brüsszel még sohasem alkalmazta az „atombombát” egyetlen tagország ellen sem, a lengyelek az elsők.
Már Donald Tusk emlékezetes fellépése is súlyos problémát jelentett a Juncker-féle uniós elit számára. Egyes értesülések szerint el is gondolkoztak azon, hogy miként állíthatnák félre – ha lehet, minél gyorsabban – az Európai Tanács lengyel elnökét, akit eddig egyébként saját emberüknek tekintettek. Most hagyjuk azt, hogy Tusk bejelentése, mely szerint teljesen haszontalan és alkalmazhatatlan a kötelező, plafon nélküli kvóta, és hogy olyan megoldást kell találni a migráció kérdésében, amely minden tagállamnak megfelel, nem más csak egy blöff. Mert ilyen megoldás nincs, a migráció ügyében csak feketén vagy fehéren lehet gondolkozni. Azaz hogy beengedjük az Európa felé igyekvő irdatlan, idegen kultúrájú tömeget, vagy sem.
Kár lenne most a Donald Tuskkal kapcsolatos illúziókat lerombolni, hiszen vele, ha félig-meddig is, de jelentős politikai személyiség állt a visegrádiak oldalára. Lengyelországban azonban minden hájjal megkent politikusnak tartják, aki haza akar térni a 2019-es választásokra, és minden bizonnyal ő lesz pártja, a PO, vagyis a most ellenzékben politizáló Polgári Platform miniszterelnök jelöltje. Tusk nem hülye, rájött, hogy egy bevándorláspárti politikusnak semmi esélye sem lenne a lengyel választók többségénél, náluk a befogadás, a migránssimogatás kártyájával nem lehet előjönni.
Tusk egyébként az oroszok felé is rendelkezik szabad vegyértékkel. A lengyel rendező, Antoni Krauze Smoleńsk című, tavaly bemutatott filmje is utalást tesz erre, és ha halványan is, de felveti, hogy Tusknak köze lehetett Lech Kaczyński államfő halálához, aki azon a kormánygépen vesztette életét, ami az oroszországi Szmolenszknél zuhant le 2010 tavaszán, máig tisztázatlan körülmények között.
Azt persze el kell ismerni, hogy Tusk bejelentése – szülessen az bármilyen okból – súlyos zavart okozott az EU elitjében. De nem ezért kapják az atomot a lengyelek. Hanem azért, mert Andrzej Duda államfő aláírta azt a két törvényt, amely lehetővé teszi a lengyel bíróságok átalakítását. A varsói kabinet ugyanis szeretne megszabadulni azoktól a főként baloldali és liberális kötődésű bíráktól, akik pártos és fölöttébb felháborító ítéletekkel sokkolják a lengyel közvéleményt. Fura, de igaz, a két törvény hatályba lépését még maga Duda akadályozta meg a nyár végén. Valami történt azonban a varsói paravánok mögött – ideszámítva a miniszterelnökcserét is –, ami új korszakot nyit a lengyel politikában. Úgy tűnik, az eddiginél is keményebbet.
Orbán Viktor azt ígérte ma reggel a rádióban, hogy Magyarország mindenképpen megvédi Lengyelországot. Valahogy úgy fogalmazott, hogy mi, magyarok jelentjük majd azt az akadályt, amibe keményen beleütközik majd a Varsó ellen indított brüsszeli roham. A miniszterelnök utalt a hagyományos lengyel–magyar barátságra is, de leszögezte, hogy Lengyelország Közép-Kelet-Európa legfontosabb és legerősebb állama. Zászlóshajó, amit már csak jól felfogott politikai és gazdasági érdekeinkből kifolyólag is meg kell védenünk.
Furcsa és egyben rendkívül árulkodó, ami a lengyelekkel történik, s erről a miniszterelnök is említést tett. Lengyelország ugyanis befogadóország, körülbelül egymillió menekültnek nyújt oltalmat, ez a tömeg az ukrajnai káosz poklából érkezett. De Brüsszel egyetlen centtel sem támogatja ezt a befogadást. Tehát csak az a migráns fontos Junckerék számára, aki rombolja és nem építi Európa hagyományos, keresztény kultúráját.
(Sinkovics Ferenc, demokrata.hu)
